Farsangi mulatság a Montreáli Református Egyházban

/ Takácsy Dorka Kornélia /
takacsy.dorka.kornelia képe
Kicsik és nagyok egyaránt lelkesen készülődtek a farsangi mulatságra, amelynek napja fel is virradt február 4-én,szombaton. A vasárnapi iskola gyermekei és a vállalkozó kedvű felnőttek is jelmezbe bújtak, és különféle maskarában érkeztek meg a református templom közösségi termébe.

A rendezvényt „batyus bálként” hirdették meg, tehát a vendégek hozták az elemózsiát -  az asztalok pedig, a gondos és lelkiismeretes résztvevőknek, hála csak úgy roskadoztak az ízletes falatoktól.

A gyerekek sorversenyekkel és játékos feladatokkal bizonyították rátermettségüket, villámgyorsan futottak, ügyesen egyensúlyoztak, lufikkal, pingponglabdákkal, ütőkkel és fakanalakkal. A kimerítő vetélkedő után jól esett lehuppanni az asztalokhoz és belakmározni a finomságokból.

Ám a java még csak ezután jött: a farsang nem is lenne farsang jelmezverseny nélkül! A versenyzők először a háttérben felcsendülő Radetzky-indulóra daliásan körbemasíroztak és megmutatták a közönségnek szebbnél-szebb maskaráikat, majd egyesével is a porondra álltak, hogy a zsűri még tüzetesebben szemügyre vehesse őket.

A versenybíróknak bizony cseppet sem volt könnyű dolga! Az első helyet végül egy rendkívül élethű boszorkány zsebelte be, a második helyen egy rettenthetetlen ólomkatonát köszönthettünk, a harmadik helyet pedig egy igazi Batman szerezte meg. Mindhárom díjazott ajándékcsomagot kapott.

A farsangi mulatság azonban nem lett volna teljes,ha csak a gyerekek mérkőznek meg egymással, így a következő vetélkedőbe a felnőttek is beszálltak, és szerencsére nem maradtak szégyenben. 

A feladatok sikeres teljesítése után megtelt a parkett, és kezdetét vette az önfeledt tánc ,és magyar slágerek zengtek éjszakába nyúlóan.

Hogy sikerült-e elijesztenünk a telet, az hamarosan kiderül!