Farsangi kavalkád: Jelmezbe öltözött kicsi és nagy.

/ Császár Ilma Dóra /
csaszar.ilma.dora2022 képe
A farsang az év egyik legvidámabb és legkülönlegesebb időszaka, amelyet világszerte nagy lelkesedéssel ünnepelnek. A keresztény hagyományokban a böjti időszak előtti utolsó mulatozási lehetőségként ünnepeltek. A mulatozás lehetőségét a madridi magyar közösség sem szerette volna kihagyni.
FarsangFarsangFarsangFarsang

A MADACH Egyesület szervezésében a madridi magyar közösség is megtartotta 2023. február 18-án  hagyományos farsangi ünnepségét. A rendezvény helyszínét a közösség néhány lelkes tagja együtt díszített fel az esemény hangulatának megfelelően, hogy a népes vendégsereget vidám, karneváli hangulat fogadhassa. Az eseményen való részvétel egyetlen feltétele a jelmez, de legalább egy álarc viselése volt, hiszen a gyerekek évről évre a jelmezversenyt várják legjobban.

A vendégek komolyan is vették a kérést, és a pillangótól kezdve a sárkányon át a Flinstone családig mindenféle lény megjelent a mulatságon. A titkos szavazás után három kategóriában is nyertest hirdettünk. Az ügyességi sorversenyeken a gyerekek és felnőttek egyaránt jól szórakoztak. A farsangi időszak egyik elmaradhatatlan eleme a szalagos farsangi fánk sem hiányozhatott a rendezvényről, melynek egy jó része egy fánkevő verseny keretében fogyott el. Emellett az arra kíváncsi gyerekekkel a mohácsi busójárást is megidéztük a klasszikusan rémisztő ördögfejeket idéző busó maszkok készítésével.

Az ilyen események mindig jó lehetőséget adnak a közösség tagjai közötti kapcsolatok erősítésére, régi ismerősökkel való találkozásra. Az idei hangulat alapján bízom benne, hogy jövőre sem maradunk jelmezverseny nélkül.