Farsang Torontóban

/ Kapusi Orsolya /
kapusi.orsolya képe
Februárban az Arany János Magyar Iskola tanulóinak és tanárainak szekrényeiből is előkerültek a kreatívabbnál kreatívabb jelmezek. A sok hercegnő, sárkány és boszorkány mellett találkozhattunk Petőfi Sándorral, Elzával illetve Pókemberrel is.

 

A mulatság előtt a nagyobb gyerekek sürögtek-forogtak a konyhában, ugyanis ők készítették a finom farsangi fánkokat a kisebb társaiknak, akik addig a teremben készülődtek, öltözködtek, daloltak.

A farsangi tréfás lakodalom elengedhetetlen része egy jó mulatságnak. A nagyobbak a szakácskötényeket elegáns ruhákra cserélték. A picik pedig nagy érdeklődéssel várták az iskolatársaik előadását, amin a felnőttek is jól szórakoztak.

Ezután különböző kézműves foglalkozásokkal folytatódott a nap, ahol például busó maszkot is készíthettek az ügyesebbek. A foglalkozást néhány alkalommal megszakítottuk egy-egy játékkal vagy közös farsangi énekléssel. A gyerekek mellett néhány szülő is aktívan részt vett a mi kis farsangi mulatságunkban.

A torontói Magyar Házban egy csendes hónapot zártunk, ahol két érdekes program várta az érdeklődőket. Az első a református templom adománygyűjtő rendezvénye, amin közel háromszáz ember vett részt. Az esemény színvonalát az est sztárvendége, László Attila is emelte, aki a Csillag Születik egykori győztese.

A hónapot a Kodály Együttes farsangi táncháza zárta. Sok szórakoztató program részese lehetett, aki elment a rendezvényre. Az izgalmas vetélkedők, amelyben minden korosztály aktívan részt vett, majd egy vicces bőgőtemetés és számtalan tánc mellett, finomabbnál finomabb ételek is várták a vendégeket. Három különböző farsangi fánk és finom házi gulyás is terítékre került.