Évzáró a Corki Magyar Iskolában és Óvodában

/ Illés Bertold /
illes.bertold2023 képe
Minden évben keretbe foglalja a Corki Magyar Suli a tanítási időszakot, melynek záróeseménye a szülők bevonásával tartott Ünnepi Évzáró.
ÉvzáróÉvzáró

 

Az elmúlt vasárnap már jóval a tanítás megkezdése előtt gyülekeztek a gyermekek és felnőttek egyaránt, a Corki Magyar Iskolának helyt adó intézmény udvarán. A magyarság egy családként szépítette és díszítette az udvart, annak érdekében, hogy a gyermekek ünnepi körülmények között adják át magukat a Vakáció örömének. Az évzáró ünnepség, nem csupán a tanítási időszak végeztét jelenti, ilyenkor – mint, ahogyan diaszpóra szerte – a magyar közösség egy picit elcsendesedik a programok intenzitása lassul és megpihen minden, hogy újult erővel kezdhesse meg kulturális tevékenységét szeptembertől.

Ahogyan az borítékolható volt, az ünnepség megkezdését követően szinte azonnal szakadó eső váltotta fel a napsütést. Ellenben ez mit sem zavarta az írországi időjáráshoz már hozzászokott diák- és vendégsereget. Az ünnepi hangulathoz az ovisok és iskolások műsora mellett, az iskola könnyed komolyzenei triója is hozzájárult. Az ilyenkor megszokott, de annál fontosabb díjak kiosztását követően, Bothné Rékai Zsuzsanna igazgatónő külön köszöntötte azokat, akik az iskola munkájáért odaadóan tettek munkájukkal, nyitottságukkal és szakértelmükkel egész évben.

Ahogyan az igazgatónő hétvégén fogalmazott: 
"A tanévzáró ünnepséget a már hagyománnyá vált ’Sulidal’ közös éneklésével zárjuk".

A Sulidalt elénekeltük, az esőnek is örültünk, az évet zártuk.

VAKÁCIÓ