Első zürichi snapszerbajnokság

/ Kelemen Lilla /
kelemen.lilla képe
Első alkalommal rendeztek snapszerbajnokságot Zürichben 2019. november 24-én vasárnap. A bázeli tradíció nyomán ihletett esemény helyszíne a zürichi Triemli központhoz közel, a Birmensdorferstrasse 510. szám alatti közösségi terem volt, ahol szendvicsekkel, pogácsával és süteményekkel várták a játékosokat a szervezők az egész napos kártyázásra.
A legjobb 4 játékosSnapszerezőkSnapszer játék közbenKártyázó csoportok

A napot reggel fél tízkor a sorsolással kezdték a résztvevők, amelyen a 24 fős mezőnyből 6 csoportot alakult ki, mindegyikben 4-4 versenyzővel. Páll Nóra, az első zürichi bajnokság szervezője elmondta, nagyon örülnek, hogy idén először Zürichben is sikerült megrendezni a bajnokságot, régi álom valósult meg ezzel, ugyanis sokan a korábbi években Bázelbe jártak játszani. A bázeli bajnokság immár körülbelül 20 éve minden évben fontos esemény a törzsjátékosok számára, hiszen évi egy alkalommal összemérhetik tudásukat és szerencséjüket. Sokan a bajnokságon kívül is összejárnak játszani, a hivatalos keretek közötti egész napos játék azonban mindig különleges alkalom.

Keresztes Benő, a bázeli játékok egyik segédszervezője ez alkalommal tapasztalatával segítette a zürichi főrendezőket. Kiemelte, hogy csakúgy, mint a bázeli bajnokságokon, itt is a Snapszerkönyv szabályai alapján zajlik a verseny. A játékosok az első körben 6 asztalnál kártyáznak, ahol új, bontatlan pakli kártya, toll és 4 ív pontvezető nyomtatvány várja őket. Ennek értelmében minden asztalnál 4 kör snapszert kell lejátszani, minden körben az nyer, aki legelőször eléri a 25 pontot. Végül a 4 kör eredményét összesítve kikerül a csoport első és második helyezettje, akik továbbjutnak az elődöntőbe. A 3 asztalnál játszott elődöntőből hasonló játékmenet után a döntőbe jut a csoportok győztese, illetve a legtöbb pontot szerző második. Így alakul ki a döntő mezőnye, ahol a legjobb 4 játékos küzdhet meg a végső győzelemért.

A csoportkörök izgalmai után ebédszünet következett, amely alatt sok régi kártyás történet is előkerült. A játékosok többsége rutinos snapszerező, régi barátságok is szövődtek már a korábbi bajnokságok alatt. Ennek ellenére sokan voltak jelen, akik először indultak snapszerbajnokságon. Néhányuk ismerősön keresztül, páran pedig az internetről találtak rá a zürichi játéklehetőségre. Kiss László, aki Bázelből érkezett, már a kezdetektől jelen van és szervezője a magyar snapszer-életnek. Ezen a napon mint játékvezető is részt vett a kártyázásban, a nap elején ismertette a szabályokat, illetve a nap folyamán eldöntötte a vitás kérdéseket.

Az elődöntő alatt már komolyra fordult a küzdelem, nagy játékosokat került el a szerencse és kezdőknek segítettek a kártyák, ám végül 4 rutinos, taktikus játékos jutott a fináléba. A játék szeretetét mutatja, hogy a kiesett versenyzők többsége új csoportokat alkotott és tovább kártyázott, immár csak a szórakozás kedvéért. A hosszú és fordulatos döntő végül este 6 körül fejeződött be, Keresztes Benő győzelmét eredményezve. A főszervezők átadták a legjobbaknak járó saját kezűleg összekészített ajándékkosarakat, a játékosok pedig kifejezték köszönetüket Páll Nóra főszervezőnek, aki – mint elmondta – reméli, hogy a zürichi bajnokság hagyománnyá válik majd. A következő snapszerbajnokságot Bázelben rendezik meg 2020 februárjában, ahová várják az új játékosokat is!