A Sydney-be való érkezésem után már rögtön másnap a Kengugró Táncegyüttes oszlopos tagjaival, Michellel, Attilával és Sárival az ezévi feladatok átbeszélésével kezdtük a közös munkát, ami alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a táncosokra idén egy eseményekben és közösségi élményekben gazdag esztendő vár.
Az első táncpróba alkalmával találkozhattam a helyi táncosokkal, akik teljes mértékben befogadóan álltak hozzám, várakozásokkal teli látogattak el az első alkalomra, annál is inkább, hiszen egymást is rég látták. Ugyanakkor a The Transylvaniacs zenekarral is itt találkoztam első ízben, akik a Kengugró táncosaival szoros együttműködésben őrzik nemzeti kultúránkat, hétről hétre megszervezett találkozóikon. A táncpróbákon Vajdaszentiványi táncokat tanulunk, illetve az adott tájegységhez tartozó népdalokat is.
Új programként kerül megszervezésre két hetente a népzenei worksop, ahova szeretettel várunk minden olyan érdeklődőt, akik kíváncsiak a magyar hangszeres népzenére. E cikk írásának napján tartjuk a második zenei foglalkozást, ami egy új színt visz a helyi népművészettel foglalkozók életébe. A közös zenés alkalmakon erdélyi magyar népzenével, azon belül Kalotaszegi dallamokkal foglalkozunk, hegedűs, brácsás, illetve nagybőgős/csellós csapatokra bontva.
A továbbiakban a megkezdett munkát folytatjuk, a következő nagyobb esemény április első hetében vár ránk, amikor Canberrába utazunk a National Folk Festival nevű többnapos világzenei fesztiválra, ahol a Kengugró táncosai és a Transylvaniacs zenekar tolmácsolásában mutatjuk be nemzetünk népi kultúráját.

