Talán ez a fenti három mondat arra is alkalmas, hogy mottóul szolgáljon annak a rendezvénysorozatnak, ami a július 9-i nemzeti ünnepet megelőzte Buenos Airesben. Különösen nagy volt a készülődés az idei évben, hiszen 2016-ban épp kétszáz éve, hogy kikiáltották Argentína Spanyolországtól való függetlenségét. A bicentenárium alkalmából az országban számos olyan rendezvényt szerveztek, amelyekbe az Argentínában élő bevándorlói háttérrel rendelkező közösségeket – közöttük a magyar közösség tagjait – is bevonták.
Ezek a rendezvények szépen illeszkednek Argentína azon politikájába, ahogyan a bevándorló felmenőkkel rendelkező állampolgárait kezeli. A „közösségeket” (ahogyan itt mondják „colectividades”) ugyanis nagy tisztelet övezi az országban, évente több alkalommal teremtenek lehetőséget állami rendezvények formájában arra, hogy származásukat, kulturális szokásaikat, népviseletüket bemutassák az Argentínában élők számára. Pontosabban egymás számára, hiszen az ország lakosságának több mint 90%-a bevándorlók leszármazottja. Ezen belül igen magas arányban jöttek az országba európai származásúak. Közülük a legjelentősebbek a spanyolok és az olaszok, azonban szinte egész Európából érkeztek ide bevándorlók, és a földrész második legnépesebb magyar közösségét találjuk itt. Az ország múltjában nagy jelentősége volt a fejlett európai országokból érkező magasan képzett bevándorlók letelepedésének. Különösen az infrastrukturális, építészeti fejlődés terén érezhető a bevándorlók jótékony hatása, amit az argentin politikai diskurzus és közbeszéd a mai napig élénken napirenden tart.
A függetlenség kikiáltásának kétszáz éves évfordulójával kapcsolatos rendezvényeken mi, Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasok is részt vehettük. Július 8-án Buenos Aires szívében, az országház szomszédságában állíthatták fel sátraikat a legkülönbözőbb közösségek, ahol a rájuk jellemző kézműves tárgyakkal mutatkoztak be, egzotikus ételeiket, italaikat kínálták kóstolásra. Talán mondani sem kell, hogy ez utóbbi milyen népszerű volt: sorok kígyóztak a görögök gyros-át, a dominikaiak gyümölcsleveit, vagy akár a magyar, mézeskalácsot kínáló stand előtt. A jó hangulatú evés-ivás-nézelődés közepette időnként zászlós felvonulások, zenélő és táncoló csapatok haladtak végig a standok között. A színes kavalkádban természetesen az új haza, Argentína nemzeti táncait, ételeit és italait is megtalálhattuk: a zamba és tangó bemutatók mellett, nagy kondérban főtt a locro, vásárolhattunk empanádát, és más közkedvelt helyi péksüteményt.
A nap fénypontja mégis az a nagyszabású rendezvény volt, amelyre az este folyamán a város operaháza, a Teatro Colón mellett felállított szabadtéri nagyszínpadon került sor. A programon Argentína legnagyobb operaénekesei, legnépszerűbb tánccsoportjai szórakoztatták a hideg ellenére összesereglett, nemzeti színű takarókba burkolózó közönséget. A tartalmas műsor zárójelenetében kaptak szerepet a bevándorló közösségek, akik tradicionális viseleteiket felöltve, zászlóikat lengetve vonultak be a színpadra, mintegy teljesen betöltve annak gigantikus tereit. A több mint ötven felvonuló közösség között természetesen az argentínai magyar kolónia képviselői is jelen voltak, két Kőrösi ösztöndíjassal kiegészülve. A felvonulás egyik legmeghatóbb, és a július 9-i érzést leginkább kifejező pillanata talán az volt, amikor az épp mellettünk vonuló görög közösségből egy férfi azt kiáltotta spanyolul: Éljen a haza! Éljen a függetlenség! Éljenek a közösségek! (Viva la Patria! Viva la independencia! Vivan las colectividades!), amire a jelenlévő népes közönség egy emberként válaszolta: Viva, viva, viva!
