Együtt emlékezve, együtt építkezve

A június ismét tartalmasan telt a Sydney-i magyar közösség életében. A hónap első hétvégéjén, június 6–8. között újra lehetőségem nyílt részt venni a háromnapos cserkésztáborban. Bár továbbra sem vagyok cserkész, nagy örömmel csatlakoztam ismét a közösséghez. A korábbi tábor után már ismerősként érkeztem, így még könnyebb volt bekapcsolódni a közös munkába.

A Sydney-i Magyar Iskolában is egy izgalmas témával foglalkoztunk. A gyerekekkel megkezdtük az ismerkedést az 1956-os forradalom és szabadságharc történetével. Életkoruknak megfelelő formában beszélgettünk arról, mit jelent a szabadság, a bátorság és az összetartozás, majd ezt követően rajzokat készítettek egy, az 1956-os forradalom 70. évfordulójához kapcsolódó nemzetközi alkotópályázatra. A pályázat különlegessége, hogy nemcsak a magyarországi, hanem a diaszpórában élő magyar gyermekek számára is lehetőséget biztosít a részvételre. Ez azért is fontos, mert a világ különböző pontjain élő fiatalok is bekapcsolódhatnak a közös megemlékezésbe, miközben kreatív módon ismerkednek meg a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményével. A legjobb alkotásokat az Országházban tervezik kiállítani a 70. évfordulóhoz kapcsolódó ünnepi programsorozat részeként.

Júniusban egy másik jelentős esemény is megvalósult Sydneyben. Az Új-Dél-Wales-i Magyar Szövetség, a Sydney-i Magyar Konzulátus és a Waverley Városi Önkormányzat együttműködésének köszönhetően felavatták az 1956-os forradalom emlékkövét. A kezdeményezés méltó emléket állít azoknak, akik életüket és szabadságukat áldozták Magyarország függetlenségéért, ugyanakkor kifejezi a magyar közösség háláját Ausztrália felé is, amiért otthont adott az 1956 után érkező magyar menekülteknek. Az emlékmű egyszerre őrzi a múlt emlékét és erősíti a magyar közösség összetartozását a diaszpórában.

A júniusi programok ismét megmutatták számomra, milyen sokféleképpen lehet egy közösséget építeni. A cserkésztáborban átélt közös élmények, az iskolai foglalkozások és az 1956-os megemlékezéshez kapcsolódó kezdeményezések mind ugyanazt a célt szolgálják: hogy a gyerekek büszkék legyenek magyarságukra, és természetes legyen számukra a magyar közösséghez való tartozás.