50 éve együtt, egymásért a Nürnbergi Magyar Kultúregyesülettel!

/ Lakatos Andrea /
lakatos.andrea képe
50 évvel ezelőtt, 1969 őszén Nürnbergben egy kicsiny, a magyar kultúra iránt igazán elhivatott társaság álmodott egy nagyot és megalapította a Nürnbergi Magyar Kultúregyesületet. Az egyesület gondolata már évekkel a hivatalos alapítás előtt megszületett, hiszen az 50-es évek végétől rendszeresen találkoztak és programokat szerveztek a többségében 56-os magyarokból álló társaság tagjai.
Nürnbergi Magyar CiteracsoportTűzvirág néptánccsoportÜnneplő közönségMi egy vérből valók vagyunk!

Ahogy a nürnbergi magyarok mondani szokták: a „keresztelőre”, vagyis az egyesület hivatalos bírósági bejegyzésére viszont 1969. november 19-ig kellett várni. Ezzel elindult az egyesület hivatalos működése, amelynek legfőbb célja, hogy a magyarságot kulturálisan összefogja és elősegítse a beilleszkedést.

50 év, bűvös ez a szám.  Közösségben gondolkodni, élni, dolgozni nem mindig egyszerű, sokszor lemondásokkal, áldozatokkal jár, viszont ha egy közösség tagjai egy célért küzdenek, akkor csodákat képesek elérni.  A Nürnbergi Magyar Kultúregyesület sokrétű tevékenysége, megszámlálhatatlan rendezvénye, önkéntes segítőinek száma is mind azt bizonyítja, hogy a Nürnbergen élő magyarság számára fontos a magyar kultúra, a közösség iránti elkötelezettség. Kitartásuk megkérdőjelezhetetlen. Ennek a közösségnek a tagjai bizonyságot tettek ez alatt a fél évszázad alatt arról, hogy készek tenni a magyarságukért. Csak tavaly, 2018-ban 198 alkalommal több, mint 4600 főt meghaladó látogatószámmal szerveztek rendszeres és alkalmi programokat a baba-mama klubtól az időskorúak klubján át minden korosztály részére, az alkalmi rendezvényeik között pedig szerepelnek a nagysikerű több száz fős bálok, gyerekkoncertek, kulturális programok, előadások, közösségépítő rendezvények. Ez a lendület az utóbbi időszakban töretlen.

Mindezek szellemében 2019. október 19-én több, mint 200-an ünnepeltük a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület alapításának 50 éves évfordulóját, egy egész napos program keretén belül.

Az ünnepi műsor előtt 13 órától, a nürnbergi Ajtósi Dürer Cserkészcsapat és a Társasjátékklub magyar tematikájú társasozásra várta a gyerekeket. Ezt követően pedig Bolba Éva, Az év énekese-díjjal kitüntetett jazz énekesnő és zenekara szórakoztatta a jelenlévő kicsiket és nagyokat.

Az ünnepi műsor 17 órától vette kezdetét, amelyet V. Zombory Anikó, a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület elnöke nyitott meg. Az est folyamán Spiller Krisztina, a magyar közösségekkel való kapcsolattartásért felelős müncheni diplomata Tordai-Lejkó Gábor müncheni főkonzul szavait tolmácsolta. Továbbá Szilágyi Szabolcs, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének (BUOD) alelnöke is köszöntötte az ünneplő közönséget. Ezt követően pedig a Nürnbergben működő magyar csoportok és művészek közreműködésével folytatódott az ünneplés. Az egyesület számos csoportja közül elsőként a Nürnbergi Magyar Citerazenekar két dalcsokorral lépett színpadra, az immáron tízéves Tűzvirág Néptánccsoport pedig dunántúli és vajdaszentiványi táncokkal kápráztatta el a közönséget. Az est folyamán Csillag-Szabó Dóra és Kurucz Ádám Attila tolmácsolásában a magyar opera és operett világából hallhattunk igazi gyöngyszemeket. Az ünnepi műsor keretén belül Rozmán Lajosnak, az egyesület egykori elnökének személyes megemlékezését hallgathattuk meg az 1956-os események tükrében, aki több mint 40 éven át volt az egyesület vezetője. A műsorban felléptek a nürnbergi közösség további tagjai is dallal, verssel, megemlékezéssel: Elisabeth Ottenberger nürnbergi írónő, Szász József és a Filkor zenészcsalád. A műsor végén Petzold-Fekete Ivett nürnbergi magyar református lelkipásztor mondott áldást, majd az ünneplő tömeg közösen énekelte el magyar nemzeti imádságunkat és a székely himnuszt. Külön örömmel töltött el, hogy az ünnepi műsorba bekapcsolódhattam én is Tóth-Pál Zoltán népzenésszel, egykori nürnbergi KCSP-s ösztöndíjassal.

Egy új hagyományt is indított az egyesület ettől az évtől kezdődően. Minden évben az egyesület egy-egy olyan önkéntes segítője vehet át kitüntetést áldozatos munkája elismeréseként, aki minimum 10 éve a nürnbergi magyar közösség életének aktív részese és kiemelkedő szerepet vállalt. A Nürnbergi Magyar Kultúregyesület Barátja díjat  elsőként Dietrich Éva, a Nosztalgiaklub egyik vezetője és az egyesület korábbi kulturális elnökségi tagja, és Sighisorean Valentin, a Tűzvirág néptánccsoport egyik táncosa és az egyesület egykori alelnöke vehette át. Hiszen a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület kizárólag olyan önkéntes segítők áldozatos munkája által működik, akik munkájuk és családjuk, egyéb elfoglaltságaik mellett, bármilyen anyagi vagy egyéb juttatás nélkül végzik ezt a szép és áldozatos feladatot.

Az ünnepi műsor állófogadással és az 50 éves születésnapi torta ünnepélyes felvágásával folytatódott, majd Körtvélyesi Anna néptáncpedagógus táncházra invitálta a résztvevőket. Az egész napos rendezvényen magyar italokat és ételeket fogyaszthattak a vendégek, továbbá megtekinthették a BUOD által támogatott Feltalálók vándorkiállítást és Müller Gyuri bácsi, egykori kastli diák és későbbi tanár csodálatos faragott munkáit.  

Úgy gondolom, hogy ezen a napon méltóképpen sikerült megünnepelni a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület alapításának 50 éves évfordulóját. Mindez viszont nem jöhetett volna létre most sem, ha nincs az a sok és lelkes önkéntes, aki szívügyének tekintette ezt a jeles ünnepnapot is, továbbá az egyesület vezetősége, akik mindig összefogják ezt a közösséget.  Kiküldetésem elején talán nem is számítottam arra, hogy egy ilyen nagy és jelentős múlttal rendelkező egyesület közösségének életében kell majd helytállnom, de hálás vagyok azért, hogy ide vezérelt a sors. Bevallom többször összeszorult a torkom és az örömtől nem egyszer könnyek gyűltek a szememben, amikor láttam, hogy ez a diaszpórában élő magyar közösség mennyit tesz azért, hogy egy idegen országban, igaz magyar maradjon.