A Bocskai Iskolában minden iskolai szünetben szerveznek egy egynapos tábort a gyerekeknek. Most július 6-án reggel is összegyűltek a kicsik és nagyok, hogy részt vegyenek a téli táborban. A tábor témája idén a magyar népmesék voltak. A gyülekező után Dézsi Csaba, a Melbourne-i Magyar Református Egyház lelkésze tartott rövid reggeli áhítatot a gyerekeknek, majd egy közös reggeli tornával igyekeztünk felébreszteni a gyerekeket és magunkat is – erre látva a gyerekek energiáját a felnőtteknek talán több szüksége is volt. A programot a szülők támogatása mellett hárman szerveztük és bonyolítottuk le Makkai Mártával, a mentorommal, a Bocskai Iskola igazgatójával és Bodor Rékával, ösztöndíjas bajtársammal.
A táborban A szegény ember szőlője című mesét dolgoztuk fel részletesen. Először Márta felolvasásában és a mi, valamint pár lelkes kisgyerek színészi tehetségét felhasználva a közös előadásunkban megismertük a mese történetét. Nagyon élvezték a gyerekek, mikor ők is részt vehettek lovagként egy-egy próbatételen. Tízórai alatt megnéztük a népmesét rajzfilmként is, így indultunk el együtt az Üveghegyen is túlra. Ezután kiscsoportos foglalkozások következtek, Mártával a királykisasszonyok és királyfik jó és rossz tulajdonságaival ismerkedhettek meg a gyerekek, Rékával a népmesék gyakori elemeit gyűjtötték össze (három próbatétel, legkisebb fiú) és közösen írtak egy új népmesét, velem pedig képek segítségével próbáltuk meg feleleveníteni a történet részleteit és eljátszani egy-egy fontosabb jelenetet.
Természetesen már mindenki nagyon várta az ebédet, nem is csoda, hiszen a gyerekek már rég kiszagolták, hogy hotdogok várnak rájuk a konyhában. Nagyon büszkék voltunk a nagyobb lányokra, akik végig a konyhában segédkeztek, hogy mindenki finom falatokhoz juthasson. Ebéd után itt volt a játék ideje, ezért a kis csapat a közeli játszótérre vette az irányt, a sok-sok futkározás után pedig a Bocskaiba visszatérve békakészítésbe fogtunk, hogy legyen valami kis emléke mindenkinek a napból. Már csak a népmesék egy fontos eleme, a lakodalom volt hátra, kiválasztottuk a menyasszonyt és a vőlegényt és Réka vezetésével mulathattunk is egy kicsit jó magyar néptánccal és népzenével.
A gyerekek boldog mosollyal és jókedvűen indultak haza – mi, a felnőttek, fáradt mosollyal, de ugyancsak jókedvűen néztük, ahogy a kis hadsereg beszélgetve és nevetgélve tovább állt új izgalmas kalandokat keresve. És persze boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
