Soha nem volt még farsangi est a Pázmáneumban, de Varga János rektor most úgy találta: egy autentikus népi humorból és hangulatos népdalokból felépített műsort talán szívesen fogadna az intézet törzsközönsége – és igaza lett: a refektórium nagy közösségi termét teljesen megtöltötték a vendégek, akik saját bevallásuk szerint is igen jól érezték magukat.
Az első nagy felfedezés a nézők számára ezen az estén Fehérváry Lilla előadóművész volt. A szekszárdi születésű, Budapesten élő, alkalmazott zeneszerzőként és zenepedagógusként is dolgozó, különböző együttesek tagjaként és szólistaként is színpadokra lépő, az egyházi zenében, a népzenében és a megzenésített vers műfajában egyaránt jártas énekes több mint tíz évvel ezelőtt lépett fel Bécsben; csodálatos hangja, ütőgardonnal kísért hangulatos népdalai, szellemesen humoros összekötő szövegei mindenki számára az újdonság erejével hatottak.
A másik nagy felfedezés – vagy újrafelfedezés – a részt vevők számára a neves székely népdalénekes, rímfaragó, az Állami Székely Népi Együttes egykori tagja és művészeti vezetője, Széllyes Sándor (1932–2006) volt, akinek a hajszálpontos rímű, szótagszámú és ritmusú rigmusaiból e sorok írója nyújtott át egy nagyobbacska csokornyit. A Szerencsés jó estét kívánunk e háznak kezdetű Beköszöntő után felváltva hangzott el egy-egy énekblokk és egy-egy székely történet, s legnagyobb meglepetésünkre még a szünetben sem csökkent le egyetlenegy fővel sem a létszámunk. Az első felében a bor témájával lezárt műsor második felét is ugyanazzal kezdtük, s talán ekkor hágott tetőfokára a hangulat; az „Igyunk egy kis pálinkát, lemossa az út porát, / igyunk egy kis kadarkát, lemossa a pálinkát, / igyunk egy kis kadarkát, lemossa a pálinkát!” sorokat és folytatását például a közönség ütemes tapsa kísérte.
A műsor vége felé elhangzó néhány lassúbb, szerelmes dal és Széllyes Sándor Felfedeztük Amerikát című írásának befejező sorai – hogy tudniillik: „Porlik, mint a szikla, de most is ott székel / Csaba herceg népe, egy maroknyi székely. / Mert hol a Kárpátok csinál egy nagy kanyart, / Százezer év múlva is találhatsz ott magyart. / Így jövendölte meg Örkény táltos szava, / S mire lehullott a második tél hava, / Verecke tetején csillogtak a kopják, / Árpád apánk intett – s a többit már tudják” – valamelyest elkomolyította a hangulatot s a Székely karácsonyra már egészen ez töltötte be a termet. Egyesek szemében könnycseppek csillogtak, s amikor a Székely karácsony után kihívtuk a jelen lévő Víg Eszter Ágnes operaénekest és hárman elkezdtük, majd a közönséggel együtt folytatva elénekeltük az Erdő mellett estvéledtem örökzöld népdalunkat, a könnycseppek már nemcsak csillogtak, hanem itt-ott folydogáltak is a szemekből…
Éjszaka fél 2 körül értem haza és már várt egy üzenet. A gyergyóújfalvi születésű, Bécsben élő Molnár-Simon Ilona írta. Ez állt benne: „Sok nevetés, könnyezés, gyönyörű este volt. Köszönjük.”
Mit is mondhatnék még ehhez? Én is köszönöm mindenkinek…
