A Linzi Magyar Római Katolikus Lelkészség és a Kőrösi Csoma Sándor Program közös szervezésében megvalósuló könyvbemutatót 2017. február 19-én, vasárnap közvetlenül a 11 órakor kezdődő, Vencser László igazgató és Szabó Ernő házigazda-plébános által bemutatott szentmise után tartottuk a Guter Hirte (Jó Pásztor-) templom közösségi termében. A Bécsből és Mosonmagyaróvárról érkező vendégekre, Deák Ernő leírt és kimondott szavaira a szentmisén részt vett hívek többsége: mintegy negyvenen voltak kíváncsiak, köztük Fábián László mérnök, a linzi magyar katolikus egyháztanács világi elnöke és kedves felesége, Kati, Simonffy Erika, a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesületének tiszteletbeli elnöke és a kultúregyesület vezetőségének több tagja, Máthé Attila, a linzi református gyülekezet szeniorja és még sokan mások.
Köszöntőmben elmondtam a jelenlévőknek, hogy két olyan vendég érkezett ma Linzbe, akiket méltán nagyra tarthatunk azért, amit az irodalom, a kultúra, a közélet, a történetkutatás asztalára letettek. Deák Ernőről ismert, hogy az ausztriai és a nyugat-európai magyar közösségi életben az évtizedek folyamán – és ma is – betöltött funkciói jelentősek, történeti munkái számosak. Jelenlegi tisztségei közül kettőt emeltem ki: azt, hogy több mint 30 éve, 1985 januárja óta szerkeszti a kéthavonta megjelenő és világviszonylatban is rangos Bécsi Naplót, valamint hogy elnöke a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ-nak). Böröndi Lajos bemutatásához szóba hoztam, hogy neve mellett rendszerint ezt a felsorolást találjuk: költő, tanár, újságíró, sajtóreferens, lapszerkesztő, lapkiadó – és a sor még így sem teljes. Tény, hogy versesköteteinek száma tizenöt, és az is, hogy Deák Ernővel idestova harminc éve együtt dolgoznak. Deák Ernő tavaly a könyvhétre megjelent, Az Öreghegytől a Schneebergig – Utam állomásai című könyvének a bemutatásával is együtt járják a Kárpát-medencét. A kötet önéletírás – folytattam –, de mivel ennek az útnak az állomásait hat évtizede Ausztria területén találjuk, az olvasmányt okkal érezhetik önmagukhoz közel állónak az itt élő magyarok. Ezekkel a gondolatokkal adtam át a szót a linziek előtt ugyancsak ismerős Böröndi Lajosnak, aki tizenkét évvel korábban járt már Linzben saját kötetét bemutatni, és aki most a Deák Ernővel folytatott beszélgetést vezette.
Böröndi Lajos első kérdésére, hogy tudniillik 1956 decemberében, 16 évesen miért hagyta el Magyarországot, Deák Ernő azt válaszolta: azért, mert akkorra világossá vált számára, hogy ha otthon marad, belehalhat súlyos tüdőbetegségébe, ha pedig nekivág a világnak, felcsillan előtte a gyógyulás reménye. Hozzátette, az is a gondolatai között forgott: mindamellett, hogy meggyógyul, talán többet tud tenni népéért és hazájáért Nyugaton, mintha Magyarországon maradt volna. Ezt, vagyis a magyarság ügyének szolgálatába állított tevékenységét gyógyulása után már az Innsbruckban, majd a Bécsi Tudományegyetemen folytatott tanulmányai alatt megkezdte és azóta is – immár több mint hat évtizede – töretlenül folytatja. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének – melynek alapításától (1980) főtitkára, 1991–2014 között pedig elnöke volt – megalakítására és az azt követő időszakra visszatekintve Deák Ernő Linzben így fogalmazott: „Ez volt a mi erősségünk: hogy volt közöttünk szeretet, összetartás, nem kezdett ki minket az irigység és a féltékenység. Tudtuk, hogy ez a jövő felé vezető egyetlen út: nem izolálódni, nem ingadozni ide-oda, nem is asszimilálódni, hanem a magyarságunkat megőrizve, az osztrák társadalomba beilleszkedve élni.”
Deák Ernő Linzben is hangot adott meggyőződésének, mely szerint: „Közösség nélkül nincs magyarság. De minden közösség csak akkor életképes, ha megtalálja a kapcsolatot a másik közösséggel.” Kifejtette azt is: aki az ellentéteket szítja, az a magyar közösségi szellemnek árt. Azt kell keresnünk, hogy hol vannak és melyek azok a tényezők, amelyek minket összekötnek, összetartanak, amelyek mindnyájunkra nézve érvényesek. Magyarországnak és Ausztriának is olyan magyar embereket kell látnia, akik képesek felülkerekedni a kicsinyességen, a féltékenységen, az irigységen, akik a közös érdekeket tekintik szem előtt – szögezte le. Végül megállapította azt is: ilyen téren jelenleg az ausztriai magyarok nincsenek a helyzet magaslatán, és ez nagyon nagy probléma.
Böröndi Lajos Linzben is fontosnak tartotta megjegyezni: „Azért kellett megíratni ezt a könyvet Ernővel, mert az a leghitelesebb tanú, aki részt vesz az eseményekben. Magyarországon gyakran látni példát arra, hogy valakinek az emlékeit mások írják meg. Én nem szeretném harmadkézből olvasni, hogy Deák Ernő mit tett. Természetesen mindaz, amit a könyv lapjain olvasunk, az ő szemüvegén keresztül látott világ, amiből nem mindig a pozitív fény csillan elő” – magyarázta a könyv szerkesztője. Böröndi Lajos – kérésre – két versével is megörvendeztette a közönséget, és, mint kiderült, Váltoláz című legújabb kötetéből többet is hozhatott volna magával.
Szabó Ernő linzi magyar lelkész záró szavaiban a maga, Fábián László mérnök, az egyháztanács világi elnöke és a linzi magyar egyházközség nevében mindenkori támogatásáról biztosította Deák Ernőt és ezt a támogatást itt most nyilvánosan is megköszönte híveinek.
Az alkalmat megragadtuk arra, hogy kifejezzük hálánkat Deák Ernőnek azért, hogy immár több mint hat évtizede rendületlenül a magyarság ügyét szolgálja. Úgyszintén megköszöntük legfőbb segítsége és támasza: felesége, Szonja hozzáállását is, amellyel férje magyar ügyért végzett tevékenységét akkora odaadással és lelkesedéssel, fáradságot nem ismerő munkával segíti.
Az együttlét – az itt jellemző gyakorlatnak megfelelően – szeretetvendégséggel zárult. Hirtelen gazdag asztal terült kinek-kinek az otthonról hozott finom falatjaiból, amit a szorgos kezű asszonyok és férfiak jó szívvel tettek a vendégek elé.
Bárhonnan is nézzük: mindenkinek kijárt a taps ezekben az órákban Linzben: azoknak is, akik az előadói asztalnál ültek, és azoknak is, akik a közönség soraiban foglaltak helyet. Mert kortól, nemtől, foglalkozástól, lakóhelytől, felekezeti hovatartozástól és minden egyéb tényezőtől függetlenül az egymásra találásra, az összekapaszkodásra, a kölcsönös tiszteletre és megbecsülésre mutattak követendően szép példát. Felejthetetlen vasárnap volt.
Dr. Deák Ernő
1940. június 9-én született a Sopron megyei Peresztegen, kisbirtokos családban. (Apai ágon nagylózsi nagyszülei Deák Antal és Fejes Ágnes, a peresztegi anyai ágon Bongár János és Sinkó Marcella.) 1956. december 9-én hagyta el Magyarországot, azóta Ausztriában él. A középiskolát Ausztria különböző magyar gimnáziumaiban végezte, Innsbruckban érettségizett az 1960/1961-es tanévben. Ezt követően a Bécsi Tudományegyetemen főszakon gazdaság- és társadalomtörténetet, illetve kelet-európai történetet, mellékszakon germanisztikát végzett. Doktori értekezését a mai Burgenlandban fekvő Lánzsér-lakompaki uradalom történetéből írta, fősúllyal a XVI–XVII. századra, kitekintéssel a Mária Terézia-féle urbáriumrendezésre. 1970. július 9-én avatták a filozófiai tudományok doktorává. 1970–1976 között kutató tanársegédként dolgozott a Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomtörténeti Intézetében, majd az Osztrák Tudományos Akadémia Gazdaság-, Társadalom- és Várostörténeti Bizottságához, onnan a Történettudományi Bizottságához (1997) került, ahol 2005. december 31-ig tudományos munkatársként alkalmazták. Tudományos munkásságának súlypontja az újkori gazdaság- és társadalomtörténet, különös tekintettel Közép-Európára, ezen belül az agrártörténet, várostörténet, kisnemesi életmód valamint a kivándorlás a XIX–XX. században. Úgyszintén érdeklődési köréhez tartozik a kisebbségkutatás. Várostörténeti kutatásai eddig két részben jelentek meg az Osztrák Tudományos Akadémia kiadásában németül. A magyar korona városai (1785–1918): I. A városok és a városias települések általános meghatározása (1979), II. A városok adattára (1989). A III. rész, A városok struktúrája és tipológiája előkészületben van. Egyetemi tanulmányai megkezdése óta (1961. ősz) megszakításokkal aktív szerepet vállal az ausztriai (bécsi) magyarok egyesületi életében. 1967-ben egyik alapítója és névadója volt az integratio című magyar-német nyelvű kulturális folyóiratnak, amelyet a gondozásában 1979. óta könyvsorozatként adnak ki. Ausztriában elsőként adott ki gyűjteményes felmérést az ausztriai népcsoportok múltjáról és jelenéről németül (1979). Elnöksége alatt (1971–1973) került sor az „Europa”-Club átszervezésére. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének alapításától (1980) főtitkára, 1991–2014 között elnöke. 1985 januárjától szerkeszti az 1980 márciusa óta megjelenő Bécsi Naplót. Alapító- és vezetőségi tagja az 1982 óta működő interetnikus Nemzetiségi Ügyek Bécsi Munkaközösségének. A 2001 novemberében alakult Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke. (Forrás: Bécsi Posta – A Bornemisza Péter Társaság Kulturális Értesítője, Új sorozat, XII. évfolyam, 1. (88.) szám, 2017. január, 3. oldal)
