Cserkészvacsora Los Angeles-ben

/ Molnár Gábor Pál /
molnar.gabor.pal képe
Cserkész félévünk legnagyobb rendezvényét november 2-án, szombaton tartottuk meg, a hagyományos cserkészvacsorát.
cserkész vacsora Los Angeles_01cserkész vacsora Los Angeles_02cserkész vacsora Los Angeles_03cserkész vacsora Los Angeles_04

A szervezés már hetekkel az est előtt elkezdődött a siker érdekében. A 8. sz. Julianus Barát fiú csapat ebben az évben ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját. Erre az alkalomra egy rövid videót is összeállítottunk, amelyet a vacsora alatt mutattunk be. Köszöntőt mondott Széles Tamás főkonzul, valamint Oriold Alpár körzeti parancsnok. Ezután a két csapat parancsnoka, Balog-Sipos Éva és Kass Pál röviden beszámoltak a legutóbbi Cserkész Vacsora óta eltelt cserkészév legfontosabb és legörömtelibb eseményeiről, többek között a hagyományos kenutúráról, a februári Cserkész Bálról, majd köszöntötték az idén szeptembertől csatlakozó új családokat is. Az előadás után a gyerekek Nagy Vivien és Kovács Dénes ösztöndíjasok vezetésével gyerektáncokat adtak elő. Az este folyamán volt süteményvásár, tombola, néma árverés, valamint emlékpólót, és emlékmágnest is kaptak a kedves vendégek. A színpadon bemutató jelleggel tábortűzi dalokat és magyar gyermekverseket adtak elő a gyerekek. A vacsora kimagasló minőségű volt, hála a csapatparancsnokok elszántságának és a cserkészszülők nélkülözhetetlen segítségének. A menü a következőkből állt: körözött, pogácsa, francia saláta, töltött tojás, zöldségleves házi metélttel, savanyúkáposztás karaj, fűszeres csirkecomb, rizs párolt zöldséggel és citromos álom torta. Az este folyamán egy óvodást kiscserkésszé, valamint hét felnőttet cserkésszé avattak a színpadi tábortűz meghitt hangulatában. Mindannyiukban közös, hogy évek óta önzetlenül, időt, fáradtságot nem kímélve segítették a 8. & 49. Los Angeles-i cserkészcsapatokat.