A program hagyományosan zászlófelvonással indult, amely méltó keretet adott a közösség számára a ráhangolódásra. Ezt követte a születésnaposok felköszöntése, ahol minden ünnepelt egy-egy mosollyal és meleg szavakkal gazdagodott – ahogy azt a cserkészeknél illik.
A „Pacsírta Tanoda” keretében a gyerekek egy szép népdalt sajátítottak el, majd mozgásos játékokkal melegedtek be, amelyeket az örsvezetők lelkes irányításával játszottak. Ezután következett korosztályokra bontva az örsi óra, ahol több fontos témakört dolgoztunk fel:
Tábori felszerelés lista – Mi mindenre lesz szükség a nyári táborban? Hiszen a következő alkalommal, már a nyári táborban találkozunk a gyerekekkel. A nagyobbak ehhez megfelelően, egészségügyi ismereteket sajátítottak el, bízunk benne, hogy a megszerzett tudást nem kell majd kamatoztatni a táborban, de fő a prevenció.
A tanulás után természetesen jól esett egy kis uzsonna, amely alatt a gyerekek új erőre kaptak a délután további részeire.
Majd sor került a Zsibvásárra – Játékos tudásátadás. Csomózás – Add tovább!
A gyerekek párokban tanultak és tanítottak meg egymásnak cserkészcsomókat. Ez a játék nemcsak az ismeretátadásról szólt, hanem a közös tanulás élményéről is.
Majd a vezetőkkel közösen egy verseny által mindenki megcsillogtathatta csomózási készségeit. Ez mind a kicsiket, mind a nagyokat nagyon motiválta és egy hihetetlen jó hangulatot varázsolt mindenki számára. A kicsi szurkolt vezetőjének és a vezető szurkolt az őrstagjának. Fergeteges hangulat keletkezett a program alatt.
A napot zászlólevonás zárta, amely egyszerre adott méltóságot és keretet a közös élményeknek. Ezután a vezetők is megérdemelten pihentek – egy jó hangulatú bowlingozással zárták a napot.
Ez a délután is megmutatta, hogy a cserkészet nemcsak játék, hanem tanulás, közösség és fejlődés is – méghozzá a legélvezetesebb formában. Alig várjuk a következő alkalmat ami a nyári tábor lesz!