Csendes, izgatott várakozás és ünneplés

Advent és karácsony Garfieldban

/ Hadi Luca Mária /
hadi.luca.maria képe
A várakozás izgatottsága, az ünnep ragyogó csodája ragadta el a passaici, garfieldi közösséget decemberben.
Garfield - adventGarfield - adventGarfield - adventGarfield - advent

Hosszú-hosszú ideje nem volt már Passaicon rorate, azaz hajnali mise, idén azonban minden alkalommal gyertyafényben úszott a templom az adventi időszak reggel 7 órás szentmiséin. A várakozó elcsöndesedés után pedig forró kakaót és friss kalácsot kaptak a korán kelők. Aki még inkább szeretett volna kicsit elmélyülni, elcsendesülni karácsony előtt, részt vehetett egy lelki napon is. Végül a nagy egyházközségi karácsonyi lakomán már a jókedvé és kacagásé volt a főszerep.

December első hétvégéjén vidáman gyűltek össze a családok a Mikulás ebédre. Míg a gyerekek Szent Miklóssal, addig a szülők egymással beszélgettek a ropogó tűz mellett, bablevest és süteményt falatozva. Két hét múlva újra összegyűltek a cserkészek, immár a kicsik és nagyok szemében is visszatükröződött a szikrázó karácsonyfa, ahogyan körülötte kuporogtak. A Kis Jézus szép levelet is küldött angyalszárnyakon, amiben bíztatta és bátorította a gyerekeket. Aztán közösen ünnepeltek egy-egy gőzölgő kakaóval. Néhány nappal később pedig már betlehemezéstől harsogtak a magyar házak, s látogatták egymást a családok.

A magyar iskolában illatozó adventi vásárt és karácsonyi műsort rendeztek, amire minden osztály nagy igyekezettel készült. Voltak ott csibész pásztorok, csilingelő hangon éneklő angyalok, fenséges királyok, mind lelkes diákok, akik szépen hangzó énekekkel, történettel, versekkel köszöntötték a Kis Jézust.

A passaici Erzsébet teremben is nagy volt a sürgés-forgás a lelkes háziasszonyoktól, gyerekektől, hiszen, Laci atya kérésére, Emese néni szaloncukor készítést tanított a résztvevőknek. Egyszerűnek tűnik első pillantásra, de közel sem olyan könnyű, mert aprólékos munkát igényel. Azt megtapasztalhattuk, hogy összefogással azért sokkal kevesebb macera és sokkal szórakoztatóbb még a papíros vagdalása is.

Az adventi várakozás koronája az éjféli mise volt, ahova már a távolból látogató testvérek, rokonok is megérkeztek, és közösen a padban ülve, régi karácsonyi dalokat fújtak a Kisdednek és az emlékeikbe merültek ebben a dermesztő hideg, csodákkal átszőtt éjjelen.