"Egy csángó sors mindenkinek"
„Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi ecsettel a népek lelkét s nemzetek ízleteit.”
(Berzsenyi Dániel)
A nemzeti önismerethez tartoznak mindazok a vidékek is, amelyek a táncházmozgalom köreiben annyira nem divatosak, de annál értékesebbek. A világ a felszínességre és esztelen kapkodásra sarkall, ezért is volt fontos, hogy az itteni közösség találkozzon Gyimes türelmével, érzékenységével. A gyimesi est első fele táncoktatással kezdődött. Az oktatók, Vajda Rozália és Vajda Levente, akiknek bölcsessége, természetessége, nyugodtsága, hitelessége könnyebbé tették Gyimes völgyének nehéz táncait. A középpontba Gyimes legismertebb tánctípusai kerültek, amit élőzenés kísérettel tanítottak egész este. A gyimesi közösségekre jellemző hangulatot a szemlélődő talán meg sem értené annak a zenéje nélkül. A muzsikról egyenesen Gyimesből érkező Görbe Gyopár gondoskodott, aki nemcsak muzsikálás közben, hanem mindennapjaiban, nyitottságában, érzékenységében is igaz, gyimesi szellemiséggel átitatott erdélyi leány. A táncoktatás után egy előadás következett, melyet a három meghívott előadó tartott. „A csángó sors” című előadás a gyimesi emberek életútjainak legfőbb jellemzőiről szólt, de később kitért az előadók erdélyi gyűjtőútjain szerzett tapasztalatokra és élményekre is. A közönség az előadás alatt, után kérdéseket tett fel, ami az előadást a végére családias beszélgetéssé alakította át.
Az estet táncház és végül közös éneklés zárta, s ahogy az estére is, rám is végtelen nyugalom ereszkedett, ugyanis a körbenállók olyan természetesen énekeltek és beszélgettek, hogy azt vettem észre, csak ülök és már az is jó érzéssel tölt el, ha csak nézem őket. Az összegyűlt magyarok karöltve tudták egymásnak megteremteni a felemelő pillanatot, az örömöt, amelyben a főszerep a tiszteletnek, az egymásra találásnak, az odaadásnak és az őszinte szeretetnek jutott.
