Búcsú a Magyarok Nagyasszonya Plébánián

/ Takácsy Dorka Kornélia /
takacsy.dorka.kornelia képe
A montreáli Magyarok Nagyasszonya Plébánia egyházközösségében igazán bőséges a dicsőséges évfordulók tárháza, a vigasságra bizony minden okunk megvan.
búcsúbúcsúbúcsú

Október 16-án, vasárnap nagyszabású búcsúval ünnepeltük az egyházközösség létrejöttének 88., a templom felszentelésének pedig 53. évfordulóját. Licskó Szabolcs atya a szentbeszédében Jézus példabeszédének alapján a kitartás erényének gyakorlására biztatott mindenkit, hiszen enélkül nem érhetjük el kitűzött céljainkat- ez az egyik legfontosabb kulcs a sikerhez. Kitartónak lenni egyben a küzdelmek, harcok vállalását, elkötelezettséget, a célokhoz való ragaszkodást és állhatatosságot jelent – ezek a tulajdonságok segítették a gyülekezetet az elmúlt 83 év viszontagságai közepette.

Az ünnep természetesen egyfajta visszatekintés is, így hálát adtunk mindazért az elhivatott és áldozatos munkáért, melyet a hívek emberöltők óta a templom és a közösség megtartására, gyarapítására fordítottak.

Az szentmisén Pelikán Sándort és Anikót is köszöntöttük, akik számára jubileumi 50. házassági évfordulójuk alkalmával kértük Isten áldását. Mindannyiunk számára példaértékű kapcsolatukat őszentsége Ferenc pápa is megáldotta. Az ünnep fényét tovább emelte az ifjúsági együttes ragyogó produkciója.

A szentmisét a Mindszenty teremben díszebéd követte, melyet Főtisztelendő úr a korábban lelkipásztorként itt szolgáló Hajdúsik Tarzíciusz gondolatiságával élve nyitott meg: „Istené a dicsőség, miénk az öröm.”

A termet egészen betöltötték az asztalok és az illusztris vendégek serege. Az ínycsiklandó díszebéd aranyló, kézzel szaggatott tésztával készült húslevesből, ízletes sült csirkecombból, válogatott köretekből és tortából állt. A háttérben ezalatt magyar nóta szólt a vendégek legnagyobb örömére, a felszolgálásban pedig a cserkészcsapatok működtek közre.

Az egybegyűltek a lakoma végeztével is a helyükön maradtak- ugyanis kezdetét vette Sziki Károly és Zám Andrea Magyarországról érkezett művészek „Áldalak szóval, vigalommal” című operett előadása, mely a Bethlen Gábor Irodalmi és Baráti kör, illetve a Csillagösvény Egyesület szervezésében valósult meg. A műsort Tollas Tibor szavalata nyitotta meg, majd mindenki által jól ismert dalok és operettslágerek csendültek fel, anekdotákkal, versekkel felváltva.

Az utolsó műsorszám, a „Húzzad csak kivilágos virradatig” után a közönség még percekig fennállva tapsolt. Méltó zárása volt a napnak, és még a Szabolcs atya által a lelkekbe vésett mai üzenettel, a kitartás fontosságával is összecsengett…