Egy kötet címének a megtalálása sosem egyszerű feladat, és itt különösen nehezen született meg, hiszen ilyen címmel, hogy Váltóláz, nem szerepel vers a kötetben – mesélte Böröndi Lajos. Egyik költeményében viszont feltűnik a fogalom: „Váltóláz söpri az utcát.” Éppen az itteni felbukkanása okán nézett utána a lexikonban a szó jelentésének, és azt találta, hogy a váltólázat paraziták okozzák. „Ezért gondoltam, hogy ez lesz a könyv címe” – mondta Böröndi, és hozzátette: számára mást is jelent ez a cím, a két szélsőséget: rosszkedvet-jókedvet, örömöt-bánatot, féltést-bántást és még sok mindent. „Ezért tartom jó címnek” – jegyezte meg a költő.
Tuba László a versek megszületéséhez ihletésül szolgált témák mentén építette fel a beszélgetést. Mindenekelőtt arra tért ki, hogy Böröndi az 1980-as évek közepétől ír verseket 1956-ról – a 2006-ban, az ötvenedik évfordulóra megjelent Megváltásra várva című könyvét egészében a forradalom és szabadságharc emlékének szentelte –, és minden kötetében téma a véres októberi mosonmagyaróvári sortűz. A Váltóláz kötetben is szerepel egy verscsokor ’56 tiszteletére, ezek közül egyet Böröndi Lajos fel is olvasott:
A továbbiakban Tuba László elmondta: a kötetben a líra örök témái jelennek meg, mint a szerelem, magány, kiszolgáltatottság, a magyar történelem, a közélet ocsmányságai. Rámutatott: a költő sokat küzd az „összegyűrt idővel”, a „megalvadt idővel”, az „összecsúszott idővel”, ami bizonyára azzal függ össze, hogy az élet megismételhetetlen, mindaz, ami elmúlik, visszahozhatatlan. Néhány kiragadott verssor ismertetése után – „Kifizetődő lapulás ideje jött el ismét”, „Játék az egész, csak komoly néha, és olyan nevetséges, mint ez az egész gallyra ment, szétcsúszott alig élet”, „Színeket álmodunk szürke világunkban meg békét oda, hol sosem volt béke”, „Kiölik belőled a hitet, akarod, nem akarod, átfestik vidám színekkel a hullaszagú barakkot”, „Megyünk a Sehovába. Lépdelünk. Út van alattunk? Elment a látszathajó. Megyünk a Valahovába, bele a vaksötétbe”, „A hajnali kakasszóra minden összedől”, „Köddé forrunk, minden hullik szét a kétségbeesésben”, „Kérdések ezek, csak kérdések, sehol se válaszok” – feltette a kérdést a költőnek: ilyen reménytelennek, ennyire sötétnek látja a helyzetet és valóban csak a líra marad vigasznak?
– A vers nem arra való, hogy hazudjon, a költő nem csaphatja be saját magát. A lírának nem – vagy nemcsak – az a feladata, hogy vigaszt nyújtson, hanem hogy kifejezzen bennünket egy másik módon – felelte Böröndi Lajos, és felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben kapaszkodók is vannak, mint például Babits, Berzsenyi és Kölcsey reménye, amely egy-egy szavukra, egy-egy verssorukra utalással búvik meg a Böröndi-gondolatok között. Korukban ők is sötétnek látták a jelent, de az örök remény ott volt bennük mindig, s a biztos tudat, hogy ha nem is érik meg, a remény nem reménytelen – fűzte hozzá a Váltóláz szerzője.
Tuba László kapaszkodónak tartja a szerelmet is, azt az örömteli érzést, ami akkor keríti hatalmába az embert, amikor „egymáshoz fordul két tenyér”. A könyvtár nyugalmazott igazgatója megjegyezte továbbá: Böröndi újabban Istenhez is többször fordul.
Az este folyamán nagyszerűen kibontakozott, hogy a költő, újságíró, lapkiadó és lapszerkesztő, sajtóreferens Böröndi Lajos pedagógus is, nem egy pillanatban az volt az érzésünk, hogy magunk is a piarista gimnázium diákjaiként hallgatjuk magyartanárunkat, aki olyan szenvedéllyel, hatalmas tudással és lebilincselő előadói karizmával beszél nagy klasszikusainkról, hogy legszívesebben távol tartanánk az óra végét jelző csengő hívószavát. Felettébb eredeti egyébként, ahogyan az ismeret megszerzésére biztatja növendékeit, arra ösztönzi őket, hogy folyton kérdezzenek. „Nem baj, ha nem tudod: kérdezzél. Tőlem mindent el kell venni, amit én tudok, és nekem is megmarad” – mondja diákjainak.
Tuba László végül, de nem utolsósorban arra is kitért, hogy az idő múlásával Böröndi számára is egyre fontosabbá válnak a gyermekkori emlékek.
– Nagyon szép karácsonyaink voltak az ötvenes években. Semmink nem volt. Anyám a szaloncukrot maga csinálta és az olyan jó volt… mindig azt az ízt keresem. Ma már nem is teszünk szaloncukrot a fa alá… – emlékezett vissza Böröndi Lajos, és elmesélte azt is, hogy gyermekkorában telente az édesanyjuk felolvasta nekik, gyerekeknek az Egri csillagokat. – A másik szobában nem volt fűtés – mert nem volt szén –, bevittük a meleg téglát a lábhoz és összebújtunk, így vártuk a karácsonyt. Egészen apróságokat kaptunk, de könyvet mindig. Nálunk a könyv volt a legnagyobb ajándék – jegyezte meg különös csillogással a szemében.
És mi mindezt azután még sokáig tovább gondolkodtuk…
Tartalmas, élménydús, szép este volt ez a Bécsi Magyar Otthonban. Köszönjük mosonmagyaróvári vendégeinknek!
Böröndi Lajos művei
Emigráns remény (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989)
Elszorult lélekkel (Győr, Hazánk Könyvkiadó, 1992)
A hallgatás színe (Sopron, Patriot Kiadó, 1994)
A másik part. Dolán Györggyel közösen (Sopron, Patriot Kiadó 1995)
A kert még csupa nyár (Győr, Palatia Kiadó, 1996)
Félelmünkben énekelünk (B meg B Kiadó, 2000)
Félelmünkben énekelünk (B meg B Kiadó, Mosonmagyaróvár, 2000)
A macska lazíthat, az egér nem (tanulmányok, esszék, B meg B Kiadó, 2002)
Összegyűrt idő (válogatott versek, Bécs, Zentralverband, 2004)
Megváltásra várva (Győr, Palatia, 2006)
A Bárány vére (B meg B Kiadó, 2008)
A páva szeme (Sodalitas, Bécs, 2010)
Elpereg lassan (Mosonvármegye Kiadó, 2011)
Összefércelt világ (Mosonvármegye Kiadó, 2013)
Elhúzódó tűzszünet (Mosonvármegye Kiadó, 2015)
Váltóláz (Mosonvármegye Kiadó, 2016)
