Beindult az élet

Rendezvények a Tanyán

/ Dr. Török Tímea Krisztina /
torok.timea.krisztina képe
Szeptember végén végre a rendezvények is zöld utat kaptak Dél-Afrikában, így október első vasárnapján hosszú hónapok után végre személyesen is találkozhattak a diaszpóra magyarjai a Tanyán.
okt 23koszorúzásjutkaokt 4

Természetesen a vírus megelőzése érdekében szükséges intézkedések betartásával került sor az ebédre, ahol Kiss Jutka vállalta, hogy megfőzi a gulyáslevest a szabad ég alatt. Mivel kint már elég kellemes idő volt, pár asztalt kintre helyeztek el, így lehetőség volt választani, hogy kint vagy az épületben szeretnének ülni a résztvevők. Jó hangulatban telt az első közös ebéd, dr. Kiss Ákos előadást tartott a vírussal kapcsolatban, a rendezvény azonban viszonylag alacsony létszámú résztvevőt vonzott. De "főpróbának" tökéletes volt az 1956-os megemlékezés előtt. Ebből az alkalomból a Szövetség facebook oldalára felkerült az általam tavaly készített prezentáció és videó, mely kifejezetten az ide, Dél-Afrikába érkezett 56-osokat mutatta be. Emellett természetesen az itthoni megemlékezéseket bemutató híreket is az olvasóközönség elé tártam, illetve a vonatkozó történelmi háttér is bemutatásra került. Kint a Tanyán pedig ünnepi műsorral és ebéddel készültek, melyet szokás szerint Afrika egyetlen '56-os emlékművének megkoszorúzása követett. Ezen a rendezvényen is elmaradt a jelenlévők létszáma a megszokotthoz képest, de nyilvánvalóan senki nem várta, hogy minden úgy megy majd, mint a vírus előtti években. Mindenesetre az azért bíztató, hogy így is sokan jöttek közösen emlékezni az '56-os hősökre.