Szentes György első rész
2025. február közepén meglátogattam Szentes Györgyöt, a Magyar Szó Egyesület egyik alapító tagját. Egy csendes külvárosi házban él, amelyet ő, felesége és barátai közösen építettek. A házba belépve azonnal feltűntek az ismert magyar tárgyak: az üvegpoharakon visszatükröződő címer, a falon lógó magyar zászló, a rózsafüzér, a Mária-szobrok, a magyar nyelvű Biblia, valamint számos más „otthoni” emlék.
A beszélgetést a helyi szokásoknak megfelelően kávéval kezdtük, de hamar előkerültek a hazai borok és más ismert italok is.
Feleségével szerbül beszélgettünk, ugyanis – minden igyekezete ellenére – nem tudta elsajátítani a magyar nyelvet. Számára rendkívül nehéznek bizonyult, de mindvégig támogatta férjét és a Magyar Szó Egyesületet is. Megkértem Györgyöt, hogy mesélje el, miként sodorta az élet Banja Lukába. Beszélgetésünk éjszakába nyúlóan tartott, és most ennek az első részét osztom meg, amelyben György családtörténetét és Banja Lukába történő megérkezését meséli el.
György családjának története
Szentes György 1948-ban született Kevevárán – németül Temeschkubin –, a városban, amelyet ma Kovinként ismernek. Ez a település a vajdasági Dél-Bánátban, Szendrő szomszédságában található. Alapításakor a lakosság többségében német volt, de éltek itt magyarok, bolgárok, szerbek és horvátok is. A legközelebbi tisztán magyar település Székelykeve (szerbül Skorenovac).
Nagyszülei két másik településről – Sándoregyházáról (Ivanovo) és Gályáról (Gaj) – költöztek fiatalon Kevevárra. A szegénység miatt nem tudtak házasságot kötni, így első gyermekük, György édesapja, még az anyai nevet örökölte, míg későbbi testvérei már az apai nevet vitték tovább.
A nagyszülők kemény munkával létrehoztak egy kis birtokot, amely 100 lánc földből állt (a „lánc” a vajdasági Bánátban ismert mértékegység, amely a szántóföld nagyságának meghatározására szolgál – megközelítőleg 57,14 hektárnak felel meg). György édesapjának első házasságát a család nem hagyta jóvá, és rövid időn belül szétválasztották a fiatalokat, mert nem tartották helyesnek, hogy rangon alul házasodott, vagyis nem egy tehetős család lányát vette feleségül.
Később mindketten új párt találtak maguknak.
A második világháború György édesapját arra kényszerítette, hogy a megszálló német csapatok ellen harcoljon. 1943-ban fegyvert ragadott ellenük, de később fogságba esett, és Németországba deportálták egy munkatáborba. Amikor a háború 1945-ben véget ért, a felszabadított hadifoglyokat hazaengedték.
Ekkor György édesapja szembesült azzal, hogy elvesztette szüleit, és hogy korábbi felesége egyedül maradt egy kislánnyal, miután új férjét – német származása miatt, kollaboráció vádjával – kivégezték. Sok más német származású ember hasonló sorsra jutott a térségben.
György féltestvére ebből a házasságból született. Amikor az édesapja megtudta, hogy volt felesége magára maradt a gyermekkel, magához vette őket, és együtt próbáltak új életet kezdeni. A jugoszláv kommunista rendszer azonban minden korábbi vagyonuktól megfosztotta őket, így nehéz körülmények között éltek.
György gyermek- és ifjúkora
Szentes György 1948-ban született, de édesanyjára sem arcára, sem hangjára nem emlékszik, hiszen mindössze kétéves volt, amikor elvesztette őt egy félrekezelt vakbélműtét következtében. Édesapja később újraházasodott, és ebből a házasságból született György féltestvére.
A beszolgáltatási rendszer számos alkalommal megnehezítette a család életét: hol a többletterményt, hol a vásárolt vagy gyarapodott jószágokat kobozták el tőlük. Ez az igazságtalanság táplálta édesapja kommunistaellenes érzéseit. Amikor nyíltan kifejezte nemtetszését, a rendszer azonnal lecsapott rá, és eltávolították munkahelyéről. Később a Szerbiai Villamoshálózat kiépítésén kellett dolgoznia, hetente csak egy napot tölthetett otthon a családjával.
György az első négy osztályt magyar nyelven végezte, majd tanulmányait Zaječarban folytatta, ahol elsajátította a szerb nyelvet – ez később meghatározta további karrierjét. Édesapja időközben Vrška Čukában bányamunkát vállalt, hogy megélhetést biztosítson a családnak.
1961-ben György jelentkezett a kadétiskolába, de édesapja ellenezte ezt a pályát, és inkább egy gyakorlati szakmát szeretett volna fiának. Így György Karlócára került, ahol először egy mészárszéken dolgozott, majd Vrška Čukában villanyszerelőként kezdett tanulni.
Később édesapja megbetegedett, és előnyugdíjazták. A bányában töltött évek súlyos egészségügyi problémákat okoztak nála, így a család visszaköltözött Kevevárra. György válaszút elé került: félbehagyja tanulmányait, vagy elköltözik és földműveléssel foglalkozik. Egy szlovén barátja segített neki munkát és lakhatást találni, így be tudta fejezni tanulmányait.
1965-ben megkapta katonai behívóját, és Zágrábba került. Egy véletlennek köszönhetően a repülőtér karbantartási részlegére osztották be, ahol szakmai tudását bővíthette és számos barátot szerzett.
A kötelező katonai szolgálat után először Pancsován, majd 1968-ban Belgrádban kapott munkát. Villamosmérnökként először Tuzlába, majd Banja Lukába helyezték, hogy az ottani villamosenergia-hálózat fejlesztésében vegyen részt. Itt ismerte meg későbbi feleségét, akivel mindössze három hónap után összeházasodtak.
