A Balkán Chicagoban

/ Deák Bálint /
deak.balint képe
Még épphogy megtartottuk az első néptánc próbát a Borozda Táncegyüttesnek, a hétvégén máris felléptünk velük az Euro-Balkán Folk Festival-on.
Fotó 1Fotó 2Fotó 3

Ezt az eseményt a Chicagoban élő román közösség szervezi már évek óta, ezzel támogatva Saint Mary ortodox templomukat, mely a jegybevételből és a tradicionális európai ételek fogyasztásából folyik be.
A fesztiválon nézőként bárki részt vehetett, az amerikai látogatók kifejezetten érdeklődtek a különböző nációk kultúrája, viselete, tánca iránt. A rengeteg román csoporton kívül megmutatkoztak még lengyelek, spanyolok, szerbek, macedónok, bolgárok, ukránok is.
A Borozda Táncegyüttes kalotaszegi és nyárádselyei táncokkal képviselte Magyarországot, továbbá mi is megmutatkoztunk egy rövid bonchidai lassú- és gyors csárdással.

Az elkövetkezendő időben ezeket a táncokat fogjuk tanítani az együttesnek.
Az esemény nemcsak a táncról szólt. A résztvevők és az érdeklődők egyaránt fogyaszthattak kedvükre a tradicionális ételek közül. Az étlapon szerepelt gulyás kenyérrel és erős paprikával, miccs krumplival, savanyúsággal, de még töltött paprika puliszkával is.