Telt ház és fergeteges hangulat jellemezte a közelmúltban megrendezett Bácska-bánáti Bált a torontói magyar közösség házában. A rendezvényen a magyar kultúra és gasztronómia szerelmesei gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék a hagyományokat.
A vendégeket a Bácska-Bánát Egyesület elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta a közösség összetartó erejét és a magyar hagyományok ápolásának fontosságát. A hivatalos megnyitót követően Markocsány Gábor, a Torontói Főkonzulátus képviseletében, szólt a résztvevőkhöz, kiemelve a diaszpóra kulturális életének jelentőségét, majd Horváth Árpád atya mondta el az asztali áldást, megáldva az asztalra kerülő ízletes, magyaros ételeket.
Az est folyamán a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjas oktatók, Lakatos Fanni Anikó és Balogh Dávid Attila kápráztatták el a közönséget egy bácskai táncbemutatóval, amelyhez hamarosan a vendégek is csatlakoztak. A hangulatot a Kodály Együttes táncosai tovább fokozta egy mezőségi improvizációval, amely mindenkit táncra perdített.
A zenekar egész este a talpalávalót szolgáltatta, a táncparkett soha nem volt üres, a magyaros ételek pedig nagy sikert arattak – a pogácsától a töltött káposztáig mindenki megtalálta a kedvencét. Az est hangulatát csak fokozta a közösség ereje: kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek együtt ünnepeltek, emelve a bál fényét.
Ez a rendezvény ismét bizonyította, hogy a torontói magyar közösség nemcsak a hagyományok ápolásában, hanem a baráti és kulturális kapcsolatok erősítésében is élen jár. A Bácska-bánáti Bál minden résztvevőnek emlékezetes élményt nyújtott, és már most várjuk a következő, hasonlóan színes összejövetelt!

