Az Erdélyi Viágszövetség 30 éves jubileumi ünnepsége Stuttgartban

/ Szabó Janka /
szabo.janka képe
Március 25-én, a Bad Cannstatt-i Lutherkirche evangélikus templom közösségi termében zajlott a stuttgarti Erdélyi Világszövetség (EVSZ) harmincéves fennállásának évfordulójára rendezett jubileumi ünnepség.
Tamás Péter, az EVSZ elnökeCsöbörcsök fellépés

Az EVSZ elnökségéből, Ádám Éva Enikő köszöntötte a jelenlévőket. Az est folyamán az ő átkötőbeszédei tették gördülékennyé a programot.

Gémes István evangélikus lelkész rövid áldásában – melynek címe: "Meditáció a harmincas számról" – a jubileumi évhez kapcsolódó bibliai történeteket és tanulságait elemezve, áldását adta a szervezetre.

Ezt követően az EVSZ támogatását élvező Stuttgarti Amatőr Színjátszó Kör előadásában Faludy György versét, az Óda a magyar nyelvhez című alkotását hallhatta a közönség, mely a magyar nyelv szépségeit és játékosságát elevenítette meg.

A szövetség volt elnökei, Dr. Konthur Bertalan és Dr. Benczúr-Ürmössy Gábor beszéltek a szervezet kezdeti időszakáról, valamint Dr. Konthur elismerése jeléül átadott egy kitüntetést a jelenlegi elnöknek, Tamás Péternek. A megható pillanatokat követve Németh Klaudia gitárművésznő játékát csodálhatták meg a jelenlevők.

Ezt követően Tamás Péter EVSZ elnök beszámolója következett. Elsőként ismertette a szervezet 2003-tól megfogalmazott célkitűzéseit illetve a működetető három elvi alappillért:

  1. A szociális, támogatói jelleg, mely a Kárpát-medencei magyarság anyagi támogatásában nyilvánult meg. Itt elhangzott, hogy az elmúlt harminc év alatt a szervezet meglehetősen aktív volt – körülbelül 50.000 eurót adományozott a kárpátmedencei magyarságnak.

  2. A stuttgarti, illetve a Baden-Württembergi magyarság képviselete, az itt élő magyarok kulturális életének ápolása és szervezése. Ennek kapcsán az elnök beszélt a lebonyolított sokszínű rendezvényekről és megmozdulásokról, felelevenitve a klub- és vitaesteket, politikai és történelmi előadásokat, komolyzenei koncerteket, borvacsorákat, disznóvágásokat és lángossütéseket, tüntetéseket, gyerekprogramokat és irodalmi estekéket.

  3. Politikai és nemzeti kisebbségi érdekképviselet (a BUOD tagság fontossága)

 

Ezt követően ismét Németh Klaudia játéka, majd pedig Kemény Józsefnek, a Csöbörcsök Táncegyüttes vezetőjének, az EVSZ alelnökének beszéde következett, melyet a tánccsoport Magyarpalatkai táncainak előadása követett.

 

Hannoverből érkezett a jubileum alkalmából Szilágyi Szabolcs, a BUOD alelnöke, aki röviden beszédében az összefogás jelentőségét emelte ki, a BUOD fontosságát és aktív szerepét a németországi szervezeteket összefogó munkájában.

Dr. Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár úr tartotta meg ünnepi beszédét és kívánt összetartást és tevékeny fejlődést a következő harminc évre is, kifejezve a magyar állam jókívánságait, biztosítva a szervezetet támogatásukról.

Ezután egy imregi népdalcsokrot hallgathattak meg a jelenlévők, amelyet Gémes Anna és Ágnes, valamint Starmüller Dalma és Dóra adtak elő, amelyet a Csöbörcsök Táncegyüttes Gömöri mulatság című koreográfiája követett.

Az előadások befejezéséül a jelenlévő körülbelül százhúsz személy közösen énekelte el a magyar, illetve a székely himnuszt. A műsor lejárta után a szervezők friss székelykáposztával vendégeltek meg mindenkit, továbbá önkéntesek által hozott házi süteményeket és zamatos magyar borokat fogyaszthattak élvezettel a jelenlevők.

Az est még sokáig kötetlen beszélgetéssel, kellemes hangulatban telt. A százhúsz jelenlévőt megmozgató esemény méltó megünneplése volt a jubileumi évfordulónak, megkoroznázása annak a harminc évnek, amelyet az Erdélyi Világszövetség a helyi, illetve otthoni magyarság érdekeinek képviseletében töltött, nemzettudatuk megtartására áldozott, s mely további ösztönzője lehet a következő harminc év lendületének, illeteve a következő generációk munkájának.

 

Írták: Szabó Janka és Tamás Péter, Fotó: Ádám Éva Enikő