Elismerés a Torontói Egyetem magyar kurzus hallgatóinak
Diákok töltötték meg a torontói főkonzulátus programját november közepén. A tanulókat Robert Austin professzor, a magyar szak koordinátora és Palkovits Valér főkonzul köszöntötték. Az eseményen adták át a Rákóczi-díjakat is, amelyet három diák kapott meg. Aykler-Papp Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnöke kiemelte: “a Torontói Egyetem magyar kurzusának tanulói nem magyarok, nagy öröm számunkra a program sikere. A tavalyi tanév legjobb három tanulóját részesítjük már hagyományosan Rákóczi-díjban. Nagyon fontos értékelni, hogy vannak diákok Kanadában, akik magyarul tanulnak”.
Az idei Rákóczi-díjat Alexandra Larissa Chisholm, Vanessa Kiraly és Kenzie Zimmer kapták. A díj mellé 300 dollár ösztöndíjat is kaptak a magyar kurzus kiválóságai. Vanessa Kiraly a díjátadást követően lapunknak elmondta, szülei Magyarországról származnak, de korábban a családi körön kívül nem használta a nyelvet, érdeklődése azonban komoly volt a magyar nyelv és kultúra iránt, ezért választotta a magyar kurzust. Alexandra művészettörténetet tanul az egyetemen, családi kötődése neki is van a magyarsághoz nagymamája révén. Az egyetem kurzusát egy jó lehetőségnek látta, hogy ezáltal egyedi nyelvtudásra tegyen szert. A díjazottak megtiszteltetésnek vették, hogy Rákóczi-díjban részesültek kiemelkedő tanulmányi eredményeik után.
A főkonzulátusi rendezvényen magyarországi útjukat izgatottan tervező diákok is részt vettek, Tom Mihalik üzletember támogatásának köszönhetően hat tanuló utazhat Budapestre idén decemberben, hogy a tankönyveken túl a valóságban is megtudják, milyen a magyar virtus!