A sydney-i magyar közösség
Nem történhet ez másként a Sydneyben élő magyarság körében sem. A Szent Erzsébet Otthon lakói is szép számmal eljöttek, habár már nekik kicsit nehézkesebb az út tolókocsikkal és rollátorokkal. Meghatódva nézték végig a gyermekek műsorát, melyet a magyar iskola nevelői tanítottak be nekik, illetve a cserkészek produkcióját.
Olyan meghitt volt a légkör, pedig több mint száz ember vett részt az ünnepségen. Eljöttek családok pici babákkal és nagyobbacskákkal, nagymamákkal, dédnagymamákkal. Őszintén szólva, számomra nagyon megható volt látni illetve részese lenni ennek a légkörnek. Itt mindenki ismer mindenkit. Olyan, mint egy kisebb falu. Mindenkinek van egy-két jó szava a másikhoz, egy-egy mosoly, hosszabb-rövidebb, lelket melengető beszélgetések.
A gyerekek együtt játszanak, együtt nőnek fel. Mindenki rendelkezik magyar felmenőkkel, és a lehető legnagyobb mértékben igyekeznek tartani magukat a magyar hagyományokhoz, kultúrához és ebben a szellemben nevelik gyermekeiket is. Ezért tudott ilyen szép, tartalmas műsor összeállni erre az ünnepre.
Érdekes volt számomra, hogy amíg Magyarországon ez egy kis, családi ünnep, itt a világ másik felén több mint 100 fős magyar közösséget kovácsol össze. Nagyon megindító volt hallgatni, ahogy felcsendültek nagy magyar költőink versei, mint József Attiláé, Petőfi Sándoré vagy Ady Endréé. És a gyerekek olyan átéléssel, olyan gyönyörűen szavalták a magyar verseket, hogy el is felejtettem, hogy nem Magyarországon vagyok.
Büszkék lehetünk erre a közösségre és a gyerekekre. Nem egyszerű számukra, hiszen ausztrál iskolába járnak, az angol az anyanyelvük (ha mondhatom így, persze otthon a legtöbb gyerekkel magyarul beszélnek) és szombatonként tanulják a nyelvet, a történelmet és az irodalmat a magyar iskolában. Ott állva, azt éreztem, hogy nem is én vagyok az (ösztöndíjasként), aki elhozott egy szeletet számukra Magyarországból, hanem ők repítettek vissza engem a saját országunkba, mely még innen, 15.000 km messziről is minden szívben ott dobog.
