Anna bál Melbourne-ben

/ Bodor Viktória /
bodor.viktoria képe
A Melbourne-i Magyar Cserkészet idén július 20-án rendezte meg a hagyományos Cserkész Anna bált. Az elegáns esemény igen nagy népszerűségnek örvend, amit bizonyít az is, hogy az éjfélig tartó mulatságon ebben az évben is több, mint 200 ember vett részt.
Lányok a Palotás tánc elott izgatott várakozásbanPalotás táncA legkisebbek is nagy érdeklődéssel figyeltél a bál eseményeitTánc az Anna bálon

 2019. július 20-án rangos eseménynek adott otthont a Melbourne-i Magyar Ház. A minden évben megrendezett Cserkész Anna bál, ahova a javasolt viselet hölgyeknek nagyestélyi, férfiaknak öltöny volt, ezzel is jelezvén annak emelkedett jellegét, 18:00 órakor nyitotta meg kapuit a vendégek előtt.

A hivatalos megnyitót megelőzően került sor az ízletes vacsora felszolgálására, és elfogyasztására. Az ételek közül természetesen nem hiányozhatott egy jó magyaros pörkölt sem. Ezután Mártonhelyi Erika megnyitó beszédével folytatódott az est. A beszéd szövegét férje, Mártonhelyi Ádám angolul mondta el a magyarul nem értő meghívottak számára. 

Beszédében Mártonhelyi Erika köszöntötte a bál Anna nevű résztvevőit, majd annak díszvendégeit. Továbbá hangsúlyozta, hogy milyen nagy örömmel és büszkeséggel tölti el a Melbourne-i Cserkészeket és a Fenntartó testületet, hogy évről évre fogadhatják vendégeinket Melbourne hagyományos Anna bálján, és hogy jelenlétükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a hagyományos bál minden évben megvalósulhasson. A köszöntő sorok után a Melbourne-i Magyar Cserkész csapatok ünnepélyes bevonulása következett, majd a magyar Himnusz közös eléneklése. 

A Himnusz után Mártonhelyi Erika beszédében köszöntötte a cserkészvezetőket:

  • a 63-as számú Tormay Cecil leánycsapat parancsnokát,  Benjamin Jázmint, aki tavaly év végén vette át ezt a tisztet, Kocsis Mártitól, édesanyjától;
  • az 54-es számú Hunor és Magyar fiúcsapat parancsnokát, Kovassy Istvánt; 
  • az 52-es számú Hollós Mátyás felnőtt csapat parancsnokát, Gruber Tibort,

valamint a 2019-es bálanyát, Ugrai Katit, és kísérőjét, Szilágyi Tibort.

A bálanya, illetve a cserkészek idei tevékenységi köreinek bemutatása után következett az est fénypontja, a palotás tánc. A táncban összesen 12 cserkész (6 pár) vett részt. A fiatalok táncát büszkén nézték szüleik, nagyszüleik. Az ügyes táncosokat a közönség állva tapsolva ünnepelte.

A megnyitó Ugrai Kati bálanya és Szilágyi Tibor táncával ért véget, melyhez a bál többi résztvevője is csatlakozott. Az éjfélig tartó mulatság remek hangulatáról ebben az évben a Névtelen Együttes gondoskodott. A bál befejeztével mindenki elégedetten, egy tartalmas estével gazdagodva tért haza.