A dél-amerikai magyarság közös trianoni megemlékezése

A századik évforduló alkalmából szervezett megemlékezéssel határokon átívelő jelleggel egész Dél-Amerika magyarságát kívántuk megszólítani és lélekben egybegyűjteni, idén a virtuális térben. Az eseményt dr. Gelényi Csaba, Magyarország Buenos Aires-i nagykövete is megtisztelte jelenlétével. A résztvevők kiemelkedően magas száma és a világ számos pontjáról – a dél- és közép-amerikai országokon kívül például az Egyesült Államokból, Fehéroroszországból, de Törökországból is – való bejelentkezése szintén különlegessé tette az idei Nemzeti Összetartozás Napját.

A megemlékezést megelőzően intenzív és jó hangulatú munkára, igazi ösztöndíjas összefogásra került sor. Társaim nevében is írom, hogy különleges megtiszteltetés volt számunkra a rendezvény megszervezése. Reményeink szerint a résztvevők számára is maradandó, felemelő és lélekben megerősítő élményt jelentett ez az esemény, amelyen nemcsak emlékeztünk, hanem összetartozásunkat is megerősíthettük. A magyarság egyik legnagyobb tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékeztünk.

A program első részében vetített képes prezentációban foglaltuk össze a békediktátumhoz vezető út legfontosabb eseményeit, Trianon közvetlen történelmi előzményeit: kiemeltük az európai nagyhatalmaknak az Osztrák-Magyar Monarchia megszüntetésére irányuló politikai szándékait, a történelmi Magyarország területén élő nemzetiségek politikai elitjeinek elégedetlenségét, az antanthatalmak gazdasági és politikai érdekeit, valamint a háborút követő hónapokban a magyarországi politikai helyzet szerencsétlen, kaotikus jellegét. Mindez együttesen vezetett oda, hogy 1920. június 4-én aláírták a versailles-i Nagy Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot. Megemlékezésünk második felében a KCSP-ösztöndíjasok által készített videó-összeállításokat tekintettünk meg, amelyek zenével, verssel, néptánccal kapcsolódtak az elcsatolt területekhez.

A megemlékezésben a trianoni békediktátum számos tragikus következménye közül kiemeltük, hogy az antanthatalmak döntésének igazságtalan következményei életre szóló, feldolgozhatatlan traumát jelentettek az országnak gazdasági, szellemi, kulturális értelemben egyaránt. A magyar történelem meghatározó helyszínei kerültek az ország határain kívülre.

Hangsúlyoztuk, hogy lélektanilag a legfájdalmasabb a személyes, a családi szinten megélt veszteség. Településeket vágtak ketté, családok tagjai szakadtak el egymástól. Sokak osztályrésze lett a menekülés, közel félmillió ember menekülése és Magyarországra települése kezdődött meg. Másodrendű állampolgárokká váltak az utódállamokban, addigi életük biztonsága egyik napról a másikra megszűnt. Budapesten sokan a vasúti pályaudvarokon felállított kocsikban kerültek elhelyezésre, mert a trianoni Magyarország nem volt felkészülve a menekült magyarok áradatára. Elhangzott, hogy a diaszpórában élő magyarok közül sokan érintettek: felmenőik közül sokan közvetlenül vagy közvetve, de Trianon miatt voltak kénytelenek elhagyni szülőföldjüket. Megemlékezésünkben tisztelettel adóztunk azoknak, akiket magyarságuk miatt bármilyen módon hátrányos megkülönböztetés ért és ér sajnos sokszor a mai napig is.

Kitértünk arra is, hogy a természeti kincsek és erőforrások elveszítése mellett a legsúlyosabb csapást a lakosságvesztés jelentette. A határon kívül rekedt magyarok jogfosztása, sok esetben nemzetiségi alapon történő kollektív meghurcolása, megalázása fájdalmas, kitörölhetetlen emlék. Kiemeltük, hogy mennyire fontos tiszteletünket kifejezni mindazok iránt, akik megőrizték magyarságukat, azokban az időkben, amikor ezért számkivetés és keserű sors jutott osztályrészül. Továbbá köszönetünket fejeztük ki azoknak, akik rendületlenül hittek és hisznek a magyar jövőben és továbbadják a magyar tudatot a következő generációnak.

Megemlékezésünk záró gondolataiban elhangzott, hogy elődeink helytállását megismerve tudunk munkálkodni jövőnk építésén és ezáltal erősíthetjük a nemzeti összetartozást. A 100. évforduló alkalmával jogosan érzünk fájdalmat, ugyanakkor hála is ébredhet bennünk elődeink örökségéért, hiszen ez arra ad nekünk lehetőséget, sőt kötelez is bennünket, hogy méltón folytassuk azt, amit ők megőriztek és ránk hagytak. Büszkeség kell, hogy eltöltsön minket, hiszen ükszüleink, dédszüleink a sír széléről mentették meg a hazát: 1919 őszén ugyanis sajnos reális volt annak esélye, hogy a magyar állam nem éli túl a merényletet, amit elkövettek ellene. A gazdasági összeomlás által sújtott ország kétharmada idegen megszállás alatt állt és fennállt annak lehetősége, hogy felosztják az utódállamok. Magyarország nagy küzdelem árán talpra állt, ami azt üzeni számunkra, hogy felmenőink hittek a magyar jövőben, határon innen és túl. A visszatekintés arra indít minket, hogy a Szent István által létrehozott és a Magyarok Nagyasszonyának (Patrona Hungariae) felajánlott magyar államot ismét a Szűzanya oltalmába helyezzük.

A KCSP-ösztöndíjasok közül mindenki különböző módon vette ki a részét a megemlékezés megszervezéséből. A program ötletét Knapecz Katának és Tóth Andrásnak (Buenos Aires) köszönhetjük, akik fáradhatatlanul koordinálták az előkészületeket. Vágási-Kovács Anna (Buenos Aires) Juhász Gyula Trianon című gyönyörű versét adta elő, Császár Ilma (Santiago de Chile) Apponyi Albert védőbeszédének részletét mondta el (videó-összeállítás kíséretében). Juhász Lucia (Asunción) felvidéki születésű ösztöndíjas társunk a békediktátum következtében embertelen módon kettévágott község, Szelmenc történetét ismertette Paraguayból. Pásztor Mária (Sao Paolo) Vajdaságból származó ösztöndíjas a Délvidék szépségeit és gazdag kultúráját mutatta be összeállításában. Tóth András (Buenos Aires) Őrvidék kapcsán a hűség városáról és falvairól szólt. Molnár Judit (Córdoba) mentora, Besenyi Zsuzsanna nagyapja naplójának személyes hangú, megindító részletét tolmácsolta. Somogyi Kinga (Jaragoá do Sol) a dél-brazíliai magyar közösséggel közösen előadott Nélküled című dal eléneklésével kapcsolódott be a megemlékezésbe. Rácz Sarolta (Mendoza) az argentin mendozai magyarokat bemutató videóval járult hozzá az esthez. Az elszakított területek tájegységeihez kapcsolódó néptáncokat Kasza Krisztina és Nagy Örs (Montevideo, Uruguay), Knapecz Kata és Tóth András (Buenos Aires), valamint Tomori Márk (Sao Paolo) ösztöndíjasok mutatták be. Nekik köszönhetően a felvidéki táncokból készített összeállítás részeként láthattunk gömöri páros táncot (Kata és András), gömöri botolót (Márk) és magyarbődi páros táncot (Krisztina és Örs); Kárpátalja világát a viski tánc idézte meg (Krisztina és Örs), Erdély és a Partium táncai közül mezőségi páros (Kata és András), valamint kalotaszegi legényes (Márk) és páros (Krisztina és Örs) táncokat csodálhattunk meg. A bácskai páros tánc (Krisztina és Örs), illetve a szlavóniai tánc (Márk) a Délvidéket bemutató összeállítás részeként volt látható, végül az Őrvidékre való emlékezés keretében vasi tánc (Kata és András) bemutatására került sor. A történeti áttekintést, az elszakított területek rövid bemutatását és az összekötő szövegeket megtisztelő módon én mondhattam, Kerekes Miklós (a Buenos Aires-i Regős Néptáncegyüttes vezetője) értő és magas színvonalú tolmácsolásában.

Az este megszervezésében nyújtott segítségéért sokakat illet köszönet: a helyszínt az Advice Digital és Besenyi Zsuzsanna (Córdoba) biztosították, a program zökkenőmentes technikai előkészítése és a háttér megteremtése Nagy Örs (Montevideo) érdeme volt. A megemlékezésre való készülést Lovrics Alexandra (Buenos Aires), Leonardo Pérez (Montevideo) és Martina Pérez (Montevideo) is segítették.

A megemlékezés zárásaként az Örökségünk című dal hangzott el, majd közös gyertyagyújtással fejeztük ki összetartozásunkat.

Erre a linkre kattintva teljes terjedelmében megtekinthető a megemlékezés.