Az Amerikai Magyar Koalíció „Magyarország Barátja Díjat” kapott

/ Walter Marietta /
walter.marietta2022 képe
A „Magyarország Barátja Díj” a 2011-ben alapított Magyarország Barátai Alapítvány elismerése. Olyan személyeket és szervezeteket díjaztak immár ötödik alkalommal idén, akik a magyar diaszpóra és szórvány kapcsolatainak javítása érdekében kiemelkedő munkát végeznek.
Az Amerikai Magyar Koalíció az amerikai diaszpóra közösség legnagyobb ernyőszervezete. A 31 éve alapított szervezet az Amerikai Egyesült Államok egész területén 38 ezer főt képvisel. Több, mint 3 évtizedes fennállása alatt olyan fontos eredmények köthetőek nevéhez, mint Magyarország NATO-csatlakozásának előmozdítása, vagy az ország felvétele az Amerikai Egyesült Államok vízummentességi programjába. De hogy egy aktualitásról is említést tegyek: A szervezet több, mint 100 000 dollárt gyűjtött össze az ukrajnai menekültek segítését célzó projektek számára 2022. február óta.
A Koalíció nevében Lauer Rice Andrea elnök asszony vette át a díjat a Pesti Vigadóban a szeptember 16-ai gálavacsorán. Először a Koalíció korábbi elnökének, Lauer K. Edithnek üzenetét adta át az egybegyűlteknek, majd köszönetet mondott az Alapítványnak a Koalíció három évtizedes odaadó munkájának elismeréséért, illetve a Koalíció tagjainak és támogatóinak segítségükért.
„A Koalíció újra és újra szembeszáll a megpróbáltatásokkal tagjaink szenvedélyének és elhivatottságának köszönhetően (…) folyamatosan arra törekszünk, hogy megfeleljünk a jelenkor kihívásainak, melyek közül néhány elképzelhetetlennek tűnt 30 évvel ezelőtt. (…) Ma este ünneplünk, holnap pedig újra munkába állunk.” – mondta.
 
Koalíciós tagok az Alapítvány elnökével (balról): Pazaurek Piros, Bánhidi Noémi, Antal Tímea, Dr. Vizi E.Sylvester, Lauer Rice Andrea, Dr. Papp Aykler Zsuzsa, Kovalszki Mária, Voisin Éva, Dr. Kovalszki Péter, Némethy Judit, Szekeres Zsolt, Avvakumovits Katica
 
A Magyarország Barátai Alapítvány tagjait Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke a Sándor-palotában szeptember 17-én látta vendégül. Lauer Rice Andrea, a Koalíció elnöke az október 23-án a georgiai Atlantában felavatásra kerülő szabadságharcos szobor makettjét adta át Novák Katalinnak.
 
Lauer Rice Andrea Novák Katalinnal és a magyar szabadságharcos szobor makettjével
 
Forrás: