Októberben különleges eseménynek adott otthont a Melbourne-i Magyar Központ: a helyi magyar közösség zenés-táncos műsorral emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójáról. A megemlékezés célja az volt, hogy a történelmi eseményeket ne csupán felidézzük, hanem a zene, a tánc, a versek és a közös élmények segítségével a fiatalabb generációk számára is közelebb hozzuk.
A műsor különlegességét az adta, hogy a közönség nem egyszerűen szemlélője volt az eseményeknek. A résztvevők a nézőtér soraiból, táblákkal a kezükben vonultak a színpadra, ahol a tizenhat pont felolvasásával kezdődött az emlékezés. Ez a nyitójelenet már az első pillanatokban megteremtette azt a hangulatot, amely végigkísérte az estét: a közös kiállás, a szabadság iránti vágy és az összetartozás érzését.
A történelmi események felidézésében fontos szerepet kapott a tánc. A különböző jelenetek egymásra épülve mutatták be a forradalom meghatározó pillanatait, a kezdeti lelkesedéstől és reménytől a fegyveres harcokon át a megtorlás és a menekülés fájdalmáig. A lyukas zászló megjelenése különösen emlékezetes része volt a műsornak. Az 1956-os forradalom egyik legismertebb jelképének színpadi megidézése egyszerre idézte fel a történelmi eseményeket és tette átélhetővé azok üzenetét.
Az 1956-os forradalom leverését követően közel kétszázezer magyar hagyta el az országot, közülük sokan Ausztráliában találtak új otthonra. Melbourne magyar közösségének történetében ezért különös jelentősége van ennek az évfordulónak. A történelem nem csupán a tankönyvek lapjain jelenik meg: családi történetekben, személyes emlékekben és az egymást követő generációk életében is tovább él. A megemlékezés lehetőséget adott arra, hogy a közösség tagjai ismét együtt gondoljanak azokra, akiknek az élete a forradalom következtében gyökeresen megváltozott.
Kőrösi Csoma Sándor Program-ösztöndíjasként férjemmel, Kerepesi Zoltánnal mi is részt vehettünk a műsor előkészítésében. Több jelenet koreográfiáján közösen dolgoztunk, ami számunkra nemcsak szakmai feladatot, hanem különleges felelősséget is jelentett. A Fegyveres felkelés, az Egy új remény és a Hidegen fújnak a szelek című jeleneteket a Fonó Táncegyüttes felnőtt csoportjával állítottuk színpadra. A Hazám, hazám koreográfiáját Babinczky Rózsával közösen készítettük, a záró, Tovább forog a világ című jeleneten pedig Babinczky Istvánnal és Rózsával dolgoztunk együtt.
A rendezést Babinczky Rózsa álmodta meg, a technikai megvalósításban Babinczky Steve, Babinczky Peter és Balla Dániel működött közre. A műsor zenei világát Albert Károly és Rind Attila előadása tette teljessé. A közös munka során ismét megtapasztalhattuk, milyen sokat jelent, amikor egy közösség tagjai saját tudásukkal és idejükkel járulnak hozzá egy közös cél megvalósításához.
A Himnusz eléneklésével zárult a hivatalos program, de sokan még ezután is a teremben maradtunk. A beszélgetések során személyes emlékek, családi történetek és a közös élmények kerültek előtérbe. Ezek a pillanatok legalább annyira fontosak, mint maga az előadás, hiszen lehetőséget teremtenek arra, hogy a különböző generációk jobban megismerjék egymás történeteit.
Számunkra ez az este ismét megmutatta, milyen fontos szerepe van a közös kulturális élményeknek a diaszpórában élő magyar közösségek életében. A tánc, a zene és a közös emlékezés segítségével olyan történeteket adhatunk tovább, amelyek hetven év elteltével is meghatározó részei a magyar identitásnak.
