“Boldog a szemem, hogy a fák csúcsán bolyonghat, Boldog az agyam, hogy a mindenséget elképzelheti.” Csoóri Sándor
A fiatalság legtermészetesebb vágya, a “mehetnék” engem is annak rendje és módja szerint megmérgezett, így amikor rátaláltam a Kőrösi Csoma Sándor Programra a vágy célt és értelmet nyert. Erdélyiként, de mégis tömbmagyarságban felnőve viszonylag hamar elkezdett foglalkoztatni a magyarság gondolata és mibenléte. Most egyszerű a válaszom a kérdésre: semmi sem jelent akkora biztonságot és önazonosságot számomra, mint magyarul beszélni, írni, olvasni és létezni.
A beavatást a népmesék világa jelentette, aztán jött a népzene és a néptánc. A gyerekkori kötelezőség először ellenkezést váltott ki, aztán teljesen természetesen megszületett az igény a népi kultúránk megismerése iránt. Minden mese, népdal, a közös tánc vagy a különböző népi mesterségek kipróbálása az újdonság hatása mellett felismerés volt, hogy ez már az én örökségem és felelősségem is.
Az öregek úgy tartják, hogy ha mindennemű vallásos szöveg és tanítás elveszne a népmesék olyan rendíthetetlen világrendet és erkölcsöt festenek le, amely elég lenne az ember fiának, hogy boldoguljon és tiszta szívvel művelhesse az életnek nevezett mesterséget. A mese orvosság minden korosztálynak, a kisebbek lelkében elveti a magot, hogy a sárkány ellen lázadni kell és a felnőtteket emlékezteti, hogy a jó mindig elnyeri a megérdemelt jussát. A mesék útravalót és vértet jelentenek számomra, ezt szeretném tovább adni másoknak is.
A következő kilenc hónapban a Regös Magyar Néptánc Együttes munkáját és mindennapjait fogom segíteni. Elsősorban a gyereksereg játszótársa és mesélője leszek, másodsorban a társulat csapatépítésében vállalok szerepet, valamint színházi szemszögből részt veszek az előadások létrehozásában, formálásában.