Budapesten születtem, nőttem fel, végeztem pszichológiai tanulmányaimat és kezdtem el iskolapszichológusként dolgozni. Fontosnak tartottam, hogy olyan hivatást válasszak, ahol közvetlenül segíthetek az embereknek. Szüleim restaurátorok. Otthonunkban ezért természetességgel az értékek tiszteletére neveltek, hagyományaink mélyebb ismeretére tanítottak. Együtt bejártuk Magyarországot és megismertük változatos kulturális örökségét. Gyermekként a néptáncban, fiatalként a cserkészetben, majd később pályaválasztásomban tapasztaltam meg annak fontosságát, hogy a közös kulturális alap milyen fontos kapocs a közösségépítésben és az összetartás megerősödésében.

Szerettem a cserkészetet, ahol különféle felelősségi körökbe beletanulva megismertem az önkéntes munka társadalmi felelősségvállalásának lehetőségeit és jelentőségét. Tanulhattam társaimtól és a szervezettől: arról, hogyan formálódnak csoportok, mi alapján szerveződik egy-egy közösség, milyen célok kötik össze az embereket és hogyan érdemes kommunikálni egymás közt; kis közösségekben és országos szinten egyaránt. Fiatalként, önkéntesen, együtt alakítani társaimmal a jövőt, gazdagítani a jelent és továbbadni a múlt hagyományait nagy ajándék volt. Amikor magyar cserkészként külföldre kerültem, megéreztem, milyen felelősség a hazámat képviselni.

Másik alappillére érdeklődésemnek az írás, az ismeretterjesztés. Egyetemi tanulmányaim mellett a pszichológiai ismeretterjesztésben próbáltam ki magam, kiegészítve kiadványszerkesztéssel. A kommunikációban, a tartalom bemutatása és az értékek közvetítése mellett rádöbbentem a közérthetőség, és az információk elérhetőségének jelentőségére.

Mivel lehetőségem volt a SEMP ösztöndíjjal egy évet Zürichben tanulni, a külhoni magyar-lét változatos kihívásait saját bőrömön élhettem át. Mellette megtapasztalhattam a helyi magyar közösség befogadását, nyitottságát, változatosságát és korosztályokon átívelő igényeit.

Ösztöndíjasként azért szeretnék dolgozni, hogy a külhonban élő magyarok felfedezzék, vagy újra rádöbbenjenek, megélhessék a magyar diaszpórában az otthonosság érzését, egy olyan közösségben, amelyet együtt építenek. Az összetartozás érzésen túl a láthatóságban és a kommunikációban is támogatnám őket azért, hogy könnyebben kapcsolódjanak egymáshoz és jövendőbeli tagjaikhoz. A helyi igények szerint építsék közös identitásukat, őrizzék kulturális örökségüket és teremtsenek értékeket.