A közösséghez tartozás érzése napjainkban különösen az elidegenedő nagyvárosokban fontos.
A népi kultúra megismerése, megélése és másokkal való megszerettetése évtizedek óta része, sőt alapja az életemnek. Az érdeklődés és az elköteleződés a Kallós Zoltán Alapítvány válaszúti táboraiban kezdődött még kisiskolás koromban. Közel tizenöt éven át töltöttem a nyári szüneteket erdélyi táborokban, és lassanként megfogalmazódott bennem az igény, hogy ne csak tánccal és zenével foglalkozzam, hanem azt a kulturális közeget is megismerjem, amelyben ezek a népművészeti alkotások születtek. Egyetemi tanulmányaimat így az ELTE néprajz és olasz szakán végeztem, mindkét szakon tanári diplomát is szerezve.
2009-ben lettem a Hagyományok Háza munkatársa, a Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum katalogizálójaként rengeteg népzenei és néptáncos gyűjtést láthattam, hallhattam. Később a főigazgatóság titkárságán az adminisztrációs munkába is beletanultam, majd egy év olaszországi önkéntes munka után a Népművészeti Módszertani Műhely néptánc szakelőadója lettem, jelenleg az Oktatási és Közművelődési Osztály osztályvezetője vagyok.
1999-ben kezdtem a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttesben táncolni. Először az utánpótlás csoportban, később már én tanítottam az ifjúsági, majd a felnőtt utánpótlás csoportot. Az itt eltöltött közel húsz év nem csupán tánctudásomat gyarapította, hanem arra is megtanított, hogy milyen fontos a közösséghez való tartozás érzése. Az együttest fenntartó Bartók Kulturális Táncegyesület elnökeként megtanultam pályázatot írni, és egy közösség életében tevékenyen, felelősségtudóan részt venni.
Több sikeres pályázatnak köszönhetően korábban már volt lehetőségem arra, hogy az Olaszországban élő magyar közösségekkel együttműködjek. Népzenei koncertet, táncházat szerveztem, hat évvel ezelőtt pedig az Európai Önkéntes Program keretében kilenc hónapot Firenzében töltöttem. Bízom benne, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program segítségével Szicíliában töltött kilenc hónap is hasonlóan sikeres, eredményes és hasznos lesz.