A kiadvány mindenkit érdekelhet, aki Erdélyből származik vagy vannak székelyföldi gyökerei, illetve általános értelemben mindazokat, akik Erdély iránt történelmi-tudományos érdeklődést mutatnak – mondta köszöntő szavaiban Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója, a rendezvény házigazdája.
Az est bevezetésében az előadók idézték Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja főigazgatójának szavait, aki a Székelyföld története nagymonográfia megszületése kapcsán úgy fogalmazott: a történetírás története mérföldkőhöz érkezett, hiszen ilyen jellegű összefogás a külhoni és a magyarországi történészek között ritkán fordult elő. A kiadvány keletkezését illetően elhangzott: Bunta Levente, Székelyudvarhely korábbi polgármestere vetette fel, hogy az 1986-ban megjelent, háromkötetes Erdély története könyv mintájára szükség lenne egy Székelyföld története műre is, hiszen ezzel a történettudomány régóta adós.
A 2011-ben megkezdett munka eredményeként 2016 nyarára készült el a 2200 oldalas összefoglalás. A szerkesztőbizottság tagja Pál Judit (Kolozsvár), Oborni Teréz (Budapest), Hermann Gusztáv Mihály (Székelyudvarhely), elnöke pedig Egyed Ákos történész-professzor (Kolozsvár) volt. A szerzői kör huszonkét tagja: Balaton Petra, Balogh Judit, Bárdi Nándor, Benkő Elek, Csikány Tamás, Deák Ágnes, Egyed Ákos, Elekes Tibor, Hegyi Géza, Hermann Gusztáv Mihály, Kordé Zoltán, Nagy József, Novák Csaba Zoltán, Oborni Teréz, Oláh Sándor, Pakot Levente, Pál Judit, Péterfi Bence, Reisz Tibor Csaba, Sófalvi András, Tóth-Bartos András, Tóth Levente. Az olvasószerkesztői teendőket Reisz Tibor Csaba látta el.
Székelyföld mint történeti régió létezett, ezt a létezést és összetartozást támasztja alá ez a kiadvány – magyarázta Oborni Judit. Hozzátette: a szerzők arra keresték a választ, hogy mik azok a történeti sajátosságok mentalitásban, identitásban, kormányzatban, jogrendszerben, amelyek ezt a régiót székelyfölddé tették évszázadokon keresztül. Ilyen szemléletmóddal és ezzel az igyekezettel készítették a szerzők a saját fejezeteiket – hangsúlyozta a történész-társszerkesztő.
Elhangzott továbbá, hogy a tudományos értekező prózát és a könnyedebb hangvételű elbeszélő stílust egyaránt megjelenítő, a szakmaiság elveit követő, azaz tényekkel, történeti forrásokkal, régészeti kutatásokkal alátámasztott, olvasmányos munka első kötete a kezdetektől, vagyis a székelyek őstörténetétől 1562-ig, a második kötet az 1562-től, a nagy székely lázadástól 1867-ig, a kiegyezésig, a harmadik, több mint 800 oldalas kötet pedig az 1867-től 1989-ig tartó időszakot ismerteti.
Miután a szerkesztők áttekintették az egyes kötetek felépítését és fejezeteit, elmondták: a könyv a melletti kiállás, hogy Székelyföld létező fogalom, a magyar nemzet részét képező székelyek léteznek és ragaszkodnak ahhoz a területhez, ahol ők őslakosok és ahol egykor megalkották a maguk közigazgatási, kormányzati jogrendjét egy nagyobb közösség tagjaként. Ezzel a kötettel a szerzői és szerkesztői csapat, a Székelyudvarhely-Kolozsvár-Budapest tengely kiállt a mellett, amit követel a mai székelység – összegezték a kötet egyik fontos üzenetét az előadók, mondván, a régi idők történészei ennyit tudnak tenni a mai emberek jövőjéért.
Kérdésre válaszolva arról is tájékoztattak, hogy terveik között szerepel a monográfia rövidített, angol nyelvű fordításának elkészítése is. Egy kitűnő szakember fogja fordítani – mondták – és egy amerikai kiadó adja majd ki. Nehézséget jelent viszont a huszonkét szerző 2200 oldalának 1000 oldalra rövidítése. Ennek a munkának a befejezése 2018-ra, az angol változat megjelenése pedig azt követően várható.
A Székelyföld története című 2200 oldalas kiadvány tartalomjegyzéke és további információk ezen a honlapon érhetők el.
Oborni Teréz
Történész, egyetemi docens. Balassagyarmaton született. Történelem szakos középiskolai tanár és levéltáros diplomáját 1983-ban szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-levéltár szakán. 1983 és 1986 között a Nógrád Megyei Levéltárban a XVI–XVIII. századi vármegyei iratok referenseként dolgozott. 1986-ban Budapest Főváros Levéltárának levéltárosa volt, majd a Magyar Országos Levéltárban az erdélyi kormányhatósági levéltárakkal foglalkozott. 1991 és 1994 között az MTA Tudományos Minősítő Bizottság ösztöndíjasaként az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékén latin nyelvet tanított, XVI–XVII. századi latin nyelvű források olvasását, valamint a kora újkori kormányszervek levéltári forrásainak olvasásának oktatta. 1993-tól a Janus Pannonius Tudományegyetem Közép- és Koraújkori Történeti Tanszékén egyetemi tanársegéd, 1997-től egyetemi adjunktus, 2000-től 2004-ig egyetemi docens, 2004-től 2006-ig pedig félállású egyetemi docens volt. 2002-től a Pécsi Tudományegyetem BTK Történeti Segédtudományok Szemináriumának szemináriumvezetője, a következő fő oktatási területekkel: Bevezetés a történettudomány forrásaiba és irodalmába; Az Erdélyi Fejedelemség története; Békekötések a koraújkori magyar történelemben; Latin nyelvű oklevélolvasás; A történelem segédtudományai; latin nyelvű koraújkori forrásszöveg-olvasás. Közben 1995 és 1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen megbízott előadó volt. Az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszékén 2007 óta félállású docens. Kutatási területe: Erdély története, a történeti segédtudományok. Számos alkalommal kutatott külföldi levéltárakban, Pozsonyban, Rómában a Vatikán levéltáraiban, Velencében. 2004–2011 között az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, 2012 óta pedig az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
Pál Judit
Társadalomtörténész. Sepsiszentgyörgyön született és végezte középiskolai tanulmányait. 1985-ben diplomázott a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán, történelem és filozófia szakon. Az egyetem elvégzése után középiskolai történelemtanár, 1990-től a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa, 1993-tól a Román Akadémia nagyszebeni társadalomtörténeti kutatóintézetének kutatója, 1998-tól a Babeş-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, majd egyetemi docens. Doktori értekezését 1998-ban védte meg a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen Városfejlődés a Székelyföldön a XIX. században címmel. Kutatási területe Erdély XVIII−XIX. századi politika- és társadalomtörténete, várostörténet és az erdélyi örmények története. 2011-ben habilitált a Debreceni Tudományegyetemen Unio vagy „unificáltatás”? című dolgozattal. Számos könyve és több mint száz tanulmánya jelent meg szakfolyóiratokban, közreműködött Románia várostörténeti bibliográfiájának összeállításán. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottságának elnöke, az Erdélyi Múzeum Egyesület, az Arbeitskreis für Siebenbürgische Landeskunde romániai szekciójának és a Román Várostörténeti Bizottság választmányi tagja. Tagja a Századok, az Urbs (Budapest), a Colloquia és Historia Urbana folyóiratok szerkesztőbizottságának.
