Erdélyi születésűként magam is „kisebbségi” magyarnak számítok. Gyerekkoromban, majd gimnazistaként még nem igazán tudatosítottam ezt a helyzetet, mivel Székelyföldön majdnem mindenki magyar. Az egyetem elvégzése után egy évig Németországban voltam önkéntes, ahol számtalanszor el kellett magyaráznom, miért beszélek magyarul, de élek Romániában, melyiket tekintem hazámnak, és hová húz a szívem. Ekkor kezdtem tudatosan ezzel a kérdéssel foglalkozni: erdélyi-magyar kultúrestet szerveztem, majd ennek sikerén felbuzdulva német fiataloknak magyartanfolyamot indítottam.

2015 nyarán az Erzsébet program révén animátorként kárpátaljai, vajdasági, felvidéki és muravidéki magyar gyerekekkel dolgoztam. Ekkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy továbbra is emberekkel, elsősorban gyerekekkel és fiatalokkal szeretnék együtt munkálkodni, és az összetartozás élményét másoknak is átadni.

2017-ben válaszként jött a Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyet eddigi pályám méltó kiteljesedésének tekintettem. Brüsszelben, Európa izgalmas, színes, sokszor kedélyeket-borzoló központjában betekintést nyerhettem a helyi magyar közösség sokszínű életébe. A tapasztalatok gazdagsága, a tevékenységek változatossága határozottan felülmúlta elképzeléseimet. Hiánypótlóként igyekeztem minél több szervezet munkáját segíteni, legyen szó akár táncházak szervezéséről, irodalmi foglalkozásokról, színpadi munkáról vagy cserkészetről. Az első szolgálati évem során kialakult egy bizalmi, egymást támogató kapcsolat köztem és a különféle magyar szervezetek között. Hogy munkám még hatékonyabb lehessen, 2018-ban másodjára, idén pedig harmadjára térek vissza Brüsszelbe. Célom, hogy eddigi tapasztalataimmal, kreativitásommal, lelkesedésemmel és a mögöttem lévő 18 hónap gyakorlatával a Brüsszelben és környékén élő magyar testvéreink közösségi életét tovább gazdagítsam.