magyar anyanyelvi oktatás, hagyományőrzés, adminisztráció, program- és rendezvényszervezés
„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása!” – Morus Tamás
A néptánc és a hagyományőrzés már nyolc éves korom óta szerves része az életemnek. A Főnix Alapfokú Művészetoktatási Intézményben kezdtem táncos pályafutásomat, majd 2009 őszétől a Főnix Néptáncegyüttes ifjúsági csoportjában folytattam. Az együtteshez való kötődésem az évek során nemcsak a színpadi jelenlétben nyilvánult meg, hanem abban is, hogy aktívan részt vállaltam a közösségünk által szervezett rendezvények előkészítésében és lebonyolításában. Az együttesben eltöltött éveim, az együtt lebonyolított fesztiválok és előadások erősítették bennem a hagyományok megőrzésének fontosságát. Hivatásomat tekintve pedagógus vagyok, így a tanítás és a közösségépítés számomra természetes közeg. Munkám során azt tapasztaltam, hogy a magyar nyelv és kultúra átadása nemcsak ismeretközlés, hanem kapcsolatteremtés is.
Minnesotai ösztöndíjas időszakom alatt célom, hogy a helyi magyar közösséget erősítsem a magyar nyelvoktatás, néptánc és a közös kulturális élmények által. Hiszem, hogy mindezek nem csupán a múlt értékeinek megőrzését szolgálják, hanem élő hidat képeznek a generációk és a közösségek között, bárhol is legyünk a világban.
