Herold Barnabás József
Profile picture for user herold.barnabas.jozsef
Aktivitás éve
2017
Fogadó szervezet
Tevékenységi terület

néptánc, táborvezetés, újságírás, közösségépítés

Úgy vélem, hogy számos területen tudom majd a kint élő magyar közösségek életét szolgálni.

Bemutatkozás

A Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán szerzett tudásomat a magyarság javára, a magyar kultúra terjesztésére szeretném fordítani. Úgy érzem, hogy kiváló lehetőséget biztosít erre a Kőrösi Csoma Sándor Program, melynek során alkalom nyílik a kint élő magyar közösségek megismerésére, szolgálatára.

Az elmúlt időszakban tudatosan tovább képeztem magam azokon a területeken, melyek hasznosak lehetnek a pályázat megvalósítása során. Fejlesztettem nyelvi és zenei tudásomat, és a gitár és szaxofon mellett megtanultam zongorázni is. A népdaléneklésen túl az elmúlt évben több páros és legényes tánc alapjait is elsajátítottam. Szívesen szerepelek színházakban is, dalírói tevékenységemért pedig „A dal a Tied!” pályázaton a legjobb zenéért járó díjat vehettem át.

Szakkollégiumomnak köszönhetően számos, a közösség számára is hasznos médiakurzuson, tréningen vettem részt, ezt a tudásomat jelenleg is gyakorolom. Felnőtt koromig aktívan sportoltam, vívtam, atletizáltam és futballoztam, ami azóta is az életem meghatározó részét képezi.

Úgy vélem, hogy számos területen tudom majd a kint élő magyar közösségek életét szolgálni: a magyartanítással, versmondó versenyek, irodalmi estek szervezésével. Örömmel szerveznék táncházakat, sportprogramokat, tanítanék népdalokat. Koordinálnék keresztény közösségi alkalmakat, de szívesen vállalnék újságírói feladatokat is. Bízom benne, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Programon keresztül aktívan tudom majd segíteni a külhoni magyar közösségek mindennapjait.