Iskolakezdés Nürnbergben 2.
Ezen programunk létrejöttét és megvalósítását a GFU (Gesellschaft zur Förderung der Ungarischen Kultur in Deutschland e. V.) mellett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatása tette lehetővé.
Az iskola alapítóinak mindig is nagyon fontos volt az az alapgondolat, hogy jó és sikeres iskolát, oktatói és nevelői munkát csak akkor lehet megvalósítani, ha folyamatosan a gyermek – szülő – pedagógus háromszögben gondolkodunk. Ez azt jelenti, hogy a fontos döntések esetében senkit nem szabad kihagyni ebből a hármasból, s ahol természetesen mindenkinek megvan a maga szerepköre és feladata. Ennek a gondolatnak a szellemében, közel egy évvel ezelőtt merült fel az az ötlet, hogy ezt a három szakembert érdemes lenne legalább egy napra elcsalogatni az iskolánkba.
Hogy kik ők?
Jocó bá, azaz Balatoni József, fiatal pedagógus, vagy ahogy ő fogalmaz, „az úgynevezett celebtanár egyik első egyede”, az ország széles körben ismert és kedvelt töritanára, médiaszemélyiség. Már gyerekkora óta tanár szeretett volna lenni, de nem abból az unalmas fajtából. Szerinte tanítani lehet máshogy is, nem csak a megszokott módon. Vallja, hogy az iskola alapvetően egy nagyon szuper hely, ahol a gyerekek és felnőttek éppen jól is érezhetik magukat a sok tanulás közben. Szakmai életének egyik jelentős pontja volt, amikor Tibenszky Móni Lisával összehozta őt a sors.
Lisa eredetileg közgazdasági területen tanult, ám nem igazán vonzotta ez a világ, így már sok éve a számok helyett stratégiai marketing kommunikációval foglalkozik. Elmondása szerint az ő küldetése a család, gyerek, oktatás és kultúra négyszögében helyezkedik el. Hogy még hatékonyabban tevékenykedhessen ezen a területen, 2010-ben megalapította a Felelős Szülők Iskoláját. Természetesen nem egyedül végzi ezt a tevékenységet; munkatársai különböző szakterületen szerzett tapasztalataikkal hozzájárulva teszik lehetővé, hogy a csapat közösen az érintetteknek, szülőknek, pedagógusoknak és diákoknak célzottabb támogatást tudjon nyújtani, valamint segítséget adjon az élmény alapú oktatáshoz, az érzékenyítéshez, a minőségi családi idő megteremtéséhez.
Az iskola másik ügyvezetője Vargacz Alexandra, Szandi először sportszervező menedzsernek tanult, majd elvégezte a stratégiai menedzser szakot is. Sokáig dolgozott a kommunikáció minden területén: kampányokat, rendezvényeket és marketing stratégiát tervezett és valósított meg. Jelenlegi munkájában meghatározó küldetésének tekinti, hogy a mozgás, az érzékenyítés és a játékos fejlesztés által nevelje, motiválja, értékes élményekhez juttassa el azokat a közösségeket, amelyekkel foglalkozik.
A rendhagyó napunk két nagyobb részből tevődött össze. A délelőtt a gyerekeknek szólt, de ez a program zártkörű volt, azaz csak az iskolánk diákjai vehettek részt rajta. A délutáni programmal a felnőtteket kívántuk megszólítani.
Hogyan telt a napunk? Délelőtt természetesen tanultunk – de most másként! A gyerekek a szokott időben érkeztek, csak most nem kellett táskát és könyveket hozniuk. Először összegyűltünk iskolánk legnagyobb termében, ahol Pereszlényi Erika, az iskola vezetője köszöntött mindenkit. Nem volt azonban hosszú beszéd: hogy bemelegedjünk, s kellően ráhangolódjunk a rendhagyó tanításra, azonnal játszani kezdtünk, felálltunk, mozogtunk, tapsoltunk és énekeltünk. Ezután mindenki a saját csoportjával felkereste a termét, ahol újabb kalandok vártak ránk. 3 helyszín közül minden korosztály kettőt-kettőt látogatott meg.
Lisánál elsősorban tudományos dolgokkal foglalkoztak a gyerekek. A Da Vinci tévécsatorna segítségével érdekes filmeket láthattak a csokoládéról és az optikai csalódásról. De volt kísérletezés is: lehetett héliumos lufit fújni és minden gyerek készített olajból meg ételfestékből lávalámpát. Ez utóbbit többen izgalommal várták azóta, hogy a programot beharangoztuk.
Szandi mozgásos és csapatépítő játékokat hozott. Meg kellett tervezni, hogyan kelnek át egy mocsáron úgy, hogy a csoport minden tagja átjusson a túloldalra. Először mindenki kapott egy üres lapot, amire lépkedhetett, idővel azonban fogytak a lapok, s újabb és újabb ötleteket kellett bevetni, hogyan segíthetik egymást. A kooperációs ernyő is szerepet kapott. Ez egy 3,5 méteres óriási színes ernyő, amivel számos játékot lehet játszani, akár felnőtteknél is jól használható. A foglalkozás végén újra előkerültek az íróeszközök és minden gyermek hátára egy papírlap. A gyerekek körbejártak, s akivel találkoztak, mindenkinek a lapjára írták, mit szeretnek a másikban, milyen tulajdonságukat emelnék ki a leginkább. Habár kicsit nehezen indult a séta, szívet melengető volt látni, hogy a kicsit csendesebbeknek és a csoporthoz csak éppen ebben az évben csatlakozóknak is milyen hamar megtelt a lapjuk. Ajándékul mindenki magával vihette, milyen sok jót gondolnak róla a többiek.
Jocó bácsi a kicsiknek rendhagyó töriórát tartott. A csoport a terem szűk ajtónyílásán keresztül eljutott a folyosó túloldalára, miközben a gyerekeknek mindenféle akadályon kellett keresztülmenniük és veszélyeket leküzdeniük, mindezt azért, hogy megértsék, hogyan is történt a honfoglalás. Nem is volt hiába a kalandozás, hiszen az óra végén elhangzott gyors kérdés-felelet játékban szinte minden kérdést jól meg is tudtak válaszolni. A nagyok választhattak, hogy mit szeretnének csinálni: ők végül a beszélgetés és a játékok mellett döntöttek. A különböző páros és csoportos feladatok lehetőséget adtak arra, hogy még jobban megismerjék egymást is, de elsősorban önmagukat. Mekkora a komfortzónánk, miért kell ennek a határát átlépnünk, hogyan fejlődhetünk? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe.
A délután megnyitotta kapuit iskolánk: amíg a gyerekek kreatív foglalkozáson tölthették az időt, a felnőttek, legyenek szülők, szakemberek, vagy bárki, aki a témával szívesen foglalkozik, meghívott vendégeinkkel részt vehettek a rendhagyó szülői értekezleten.
Egy rövid motiváló játék után a három szakember párbeszédes formában mesélt a saját tanulási tapasztalatairól, arról, mi erősítette meg őket abban az elhatározásban, hogy az oktatásban szükség van a más szemléletre, a változásra. Aztán a hallgatóság is feltehette kérdéseit. Sokan érdeklődtek a motiválás lehetőségeiről, de olyan súlyos kérdések is előkerültek, mint például a gyermekek begyógyszerezése annak érdekében, hogy nyugodtabbak, jól kezelhetők legyenek, jobban teljesítsenek az iskolában.
Azt hiszem, nagyon hasznos napot töltöttünk együtt. A beszélgetések még órákig folytatódhattak volna, de így is mindenki élményekkel, gondolatokkal telve mehetett haza. Ezek a párbeszédek sokat segítenek pedagógusoknak, szülőknek egyaránt. Egyrészt betekintést nyerhettünk azokba a problémákba, gondokba, amelyekkel sokan naponta megküzdünk, de nem merjük kérdéseinket hangosan feltenni, vagy feltennénk, de nem tudjuk vagy nincs kinek. Másrészt az is kiderült, több olyan család van, aki fontolgatja a hazatérést Magyarországra, de nem teljesen van tisztában azzal, mi vár rájuk az iskolában, miben különbözik a magyar és az általuk megszokott német oktatási rendszer. Jó lenne, ha a jövőben több hasonló programot is tarthatnánk. Reméljük, a rendkívüli napnak lesz még folytatása, hiszen mindenkinek sokat adott.