Marseille-i „Beach Táncház”
A városból elindulva csalódva nézegettük az égbolton sorakozó szürke felhők hadseregét. Az autópályák hosszan nyújtózkodó vonalán, elhagyva az Alpok egekig terjeszkedő csúcsait, végre kisütött a nap és az orrunk megtelt a tengeri só illatával, hajunk a Misztrál szellőjével és arcunk mindezek megmosolygásával.
A helyi ifjúsági ház adott lehetőséget a találkozásra. Érkezéskor a marseille-i magyar közösség baráti ölelése, kedves mosolyai köszöntötték a Lyonból, Grenoble-ból, Genfből érkező családokat. Az út fáradalmait kipihenve a reggeli napsütéssel és újult erővel túrabakancsainkban indultunk neki Marseille szikláinak. A hosszas túra pihentető célja a sziklák közé elrejtett helyi öböl volt. Az októberi hónap nem ijesztette el a bátrakat, akik merészen dobták le lábukról a több kilométernyi út porát és belevetették magukat a tengernyi vízbe.
Az ebédet és a délutáni sziesztát a felcsíki táncoktatás követte. A Hargitával körbe ölelt csíki medence pajkos és játékos hegy illatú táncát most a tengeri levegő sója fűszerezte. Minden táncos örömmel kísérletezett a felcsíki figuravilág gondolataival, a székely ember furfangos észjárása ihlette technikával és lírai töltésű énekeivel. Az oktatást követően gyerektáncházba szólítottuk a tipegő résztvevőket is, akik kíváncsian érdeklődtek a zenét megszólaltató hangszerek bemutatója iránt, majd Felcsík és környéke játékaival, körtáncaival is. A hangulat és a hajnalig tartó mulatság elengedhetetlen része volt a már-már sokadjára összeverbuválodó zenekarunk, akik fáradhatatlanul húzták a talpalávalót. A zenekar vezetését a lyoni ösztöndíjas, az Üsztürü zenekar brácsása, Vajda Mátyás segítette, valamint a táncoktatást és gyerekfoglalkozást Varga Béla és Koszta Krisztina grenoble-i ösztöndíjas vezették. A tartalmas hétvége sikerességét talán az bizonyítja a legjobban, hogy már a búcsúzás pillanatában is a következő alkalom időpontjáról kérdezősködtek.
Minden egyes résztvevő egyben szervező is. A parányi vagy nagyobbacska munkákban mindenki gondolkodás nélkül kivette részét, a hétvégét mindenki sajátjának érezte. Ha a táncnak távol otthonától sikerül egy maréknyi tengeri sóval és szél fújta szoknyákkal a tenger mellett is ízt adni, könnyebben felfigyelhetünk saját csendünkben rejlő egészséges emberségünkre, a morajlásra, amely a tenger cseppjeit is összefogja. A rezdülések és vonások hajlataira simuló csend, az a morajlás, amely egyszerre segíti a Földközi-tenger habjait és a legkisebb csíki patakocska fodrait is. Ugyanebből az egyszerűségből tud feltöltődni az ember Csíkban és a tőle kétezer kilométerre lévő Marseille-ben is: az emberségből.
