A fenti sorokkal indult az a meghívó, amelyben meginvitálták a cserkészeket a 31. Kerületi Cserkész Akadályversenyre. A programot a Külföldi Magyar Cserkészszövetség I. kerülete szervezte. A szeptember 20-tól 22-ig tartó eseményre a Hárshegy Cserkészparkba mintegy 190 cserkész és felnőtt vezető érkezett Németországból, Ausztriából és Svájcból, hogy megmutassa tudását, részt vegyen az izgalmas próbákon, s végül elnyerje a legjobbaknak járó kupát.
A kerettörténet szerint Szent István 999-ben Szent Asztrikot küldte Rómába, hogy II. Szilveszter pápával tárgyaljon, megkérje a koronát és a regáliákat és a pápa áldását István koronázásához. A hazafelé vezető út azonban veszélyes, hiszen a koronát olyan országokon kell keresztül vinni, amelyek szintén meg akarják azt szerezni. A cserkészek feladata, hogy leküzdjék az akadályokat, segítsék Asztrikot az úton, hogy végül a korona épségben eljuthasson a királyhoz.
A tábor pénteken este 18 órától fogadta lakóit, akik felállították a sátraikat, elhelyezkedtek, és este elfogyasztották az otthonról hozott elemózsiát. Azért a késői órákban már jól jött a tábor konyháján főzött meleg tea is. Habár napközben kellemes még az idő szeptemberben, éjjelre nagyon lehűlt a levegő. Szombaton aztán a közös reggeli után következett a zászlófelvonás, ahol a tábor vezetője először röviden ismertetett egy alternatív koronázási történetet, majd felkérte a cserkészeket, hogy az akadályokat végigjárva juttassák el Istvánnak az őt megillető koronát.
Az akadálypályákat eredetileg a szervezők a 10 év feletti cserkészeknek állították össze, de a nürnbergiek közül többen, külön engedéllyel, családosan érkeztek. A nagyobbak a délelőtt folyamán először a tudásvásáron vettek részt, ahol feleleveníthették a tanultakat többek között cserkészismeretekből és magyar történelemből, majd népi játékokat játszottak. Ebéd után pedig következett maga a verseny, amin őrsönként indultak a cserkészek, ugyanakkor az egyéni teljesítmény is számított.
A két korcsoport természetesen külön pályán ment végig (a 14-16 évesek a koronát szállították, míg a 10-13 évesek a többi ékszert és eszközt gyűjtötték össze), a legkisebbek programjáról mi gondoskodtunk. Azért, hogy ők se maradjanak le semmi jóról, nekik egy meseerdőt szerveztünk a témakörben. Amíg a nagyok felkészültek a viadalokra, addig az egyik őrsvezetőnk röviden elmesélte a gyerekeknek, hogyan is történt a koronázás. A mesélés alatt a kicsik játékfigurákkal el is játszották azt, majd az erdőben kincset keresve megtalálták a korona elkészítéséhez szükséges eszközöket. Mikor már minden meglett, a gyerekek egy díszes koronát állítottak össze, amit végül el akartak juttatni a királyhoz. A meseerdő első állomásán a pápa fogadta a gyerekeket, ahol ők rovásírással csináltak maguknak egy igazolványt. Ez tanúsította, hogy valóban az ő feladatuk a korona eljuttatása. A különböző ügyességi és logikai feladatokat megoldva, az akadályokat leküzdve, s a rablóktól a koronát visszaszerezve végül a gyerekek sikeresen célba juttatták a királyi jelképeket. A napot vacsora után, sötétedéskor egy hatalmas tábortűz zárta. Asztrik püspök és a király írnoka segítségével újra felelevenedtek a nap eseményei; az egyes jelenetek között a cserkészek magyar népdalokat énekeltek. Nagyon megható és szívhez szóló volt, ahogy a sok gyerekhang szállt. A gyönyörű dalolás után, a meghitt csöndben már arra a pillanatra vártunk, amikor István fejére kerül a korona, amikor hirtelen vége szakadt az ünneplésnek, hiszen Koppány hívei elrabolták a koronát! Lett nagy felháborodás! Közben besötétedett, lehűlt, a kicsik indultak aludni. A nagyoknak azonban ezzel kezdetét vette az akadályverseny utolsó szakasza, az éjszakai csata. A legbátrabbak (azaz a 16 évesnél idősebbek) egészen kora hajnalig az erdőben üldözték a rablókat.
A vasárnap aztán már hamar eltelt. A közös áhítat után délelőtt még különböző versenyek zajlottak, majd a zászlólevonás és az eredmények kihirdetése, a kupák átadása következett.
S hogy vajon igaz volt-e ez a történet, ami a 3 nap alatt megelevenedett? Aki nem hiszi, járjon utána! – ajánlotta a táborvezető, s arra biztatott mindenkit, hogy továbbra is kutassa, tanulmányozza mindenki a népe múltját. Hiszen az a nemzet, amelyik nincs tisztában a múltjával, az idők során elsüllyed a felejtés tengerében.
Ez a három nap a cserkészekkel meghatározó és igen elgondolkodtató számomra. Élmény volt átélni, hogy ennek a majd’ 200 cserkésznek mennyire fontos a magyarság kultúrájának ismerete, egymás segítése. Annak ellenére, hogy sokan már nem Magyarországon látták meg a napvilágot, s az iskoláikat sem ott végezték vagy éppen végzik, ezek a fiatalok motiváltak, nyitottak a magyar történelem, az irodalom, a népdalok ismerete iránt. S végül nem hallgathatom el logopédusi előéletemet sem: talán érthető okokból sokan különböző akcentussal beszélnek, s egyszer-egyszer érdekes kifejezések is megütötték a fülem, de öröm volt hallani azt az ízes, ápolt, szép magyar beszédet, aminek használatára mindenki törekedett.
