Minden hónapban megrendezik az „International Day”-re hallgató napot, amikor is az Árpád otthon lakói egy másik országba „vándorolhatnak”. Elsősorban "gasztronómiai utazásról" van szó, hiszen a kiválasztott ország specialitásait kóstolhatják ezeken a napokon. Délutáni előadásokon ismerhetik meg, az adott ország jellegzetességeit. Bemutatásra kerül többek között a történelmi háttér, kultúra, természeti, éghajlati adottságok és még sorolhatnánk. Az előadás rendkívül családias légkörben zajlik, a lakók is hozzátesznek az előadáshoz: a saját történeteiket, ha éppen jártak (esetleg laktak) már ott.
Erdélynek különös figyelmet szenteltünk, mivel számos erdélyi magyar él jelenleg Melbourne-ben és közelében. Külön szervezet fogja össze az erdélyi magyarok közösségét. Egészen pontosan: az Erdélyi Szövetség. A melbourne-i Árpád Otthon valamennyi lakója is, erdélyi leszármazott.
Mint már említettem, a lakók és dolgozók kulináris élményekben is gazdagodhatnak ezeken az eseményeken, így aznap sem maradhattunk ki belőle. Erdély vadregényes tájain kalandozva és sokszínű kultúráját tekintve megérthetjük, hogy miért is rendelkezik ilyen sok ízélménnyel. A mondás úgy tartja: ahány ház, annyiféle a székely kapu és a háziasszony főztje. Aznap a menü az alábbi ételekből épült fel:
- Előétel: padlizsánkrém. Vagy ahogy Erdélyben hívják: „vinette” vagy „vineta”. Számos recept létezik, de az eredeti szerint, parázson sülve készül. Ettől kapja a füstős ízét.
- A csorba leves – vagyis a „savanyú leves” az erdélyi konyha egy másik fő eleme. Apróra vágott zöldségekből és húsból készül. Milliónyi csorbaleves létezik, így leginkább csak a szakács ízlése dönti el a végeredményt. Savanyításhoz egyébként korpaciberét, citromlevet, ecetet, lestyánecetet vagy savanyú káposztalevet használnak.
- A főétel sertéstokány volt kapros-túrós tésztával. Csíkokra szelt húsból készül. Abban különbözik a pörkölttől, hogy a húst párolják. Pirospaprika helyett pedig borssal ízesítik, ettől kapja a színét.
Az étterem mellett található a napi/heti aktuális „fal”. Ez naprakészen ismerteti az eseményeket, így az otthon lakói előre felkészülhetnek a jeles napokra. Ez azért fontos, mert szeretnek bekapcsolódni a beszélgetésekbe az előadások során, saját történeteikkel, fotóikkal vagy éppen tárgyaikkal. Mint most is történt: az előadás során az egyik lakó (aki egyébként Délvidékről származik) jóvoltából szemügyre vehettünk egy eredeti erdélyi ruhadarabot is. Erdély népviselete a torockói, kalotaszegi, székelyföldi, moldvai csángó viselet. Ez a ruhadarab stilizáció volt, így szinte mindegyik stílus visszatükröződik benne egy-egy kisebb részletben.
A lenyűgöző fényképek segítségével, elbarangolhattunk Erdély csodálatos tájaira. Említem a Gyilkos-tavat, a Békás-szorost, a Tordai-hasadékot, a torockói Székelykövet, a Medve-tavat, a parajdi sóbányát. Korond települését, ami a fazekasság ősi hagyományairól méltán híres, Vajdahunyad várát. Talán kevés lenne egy könyv is, hogy mindent bemutathassunk róla. Történelmileg is különösen fontos számunkra, a magyarok életében legfőképp. Aki egyszer ellátogat erre a vidékre, az mindig visszavágyik majd.
„Nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Karinthy Frigyes
