Valentiny Gézára úgy emlékeznek az ausztriai magyarok, mint aki sokat tett a magyar nemzetért, a külföldön élő magyarokért, a magyar egyházért. Az Osztrák és Német Püspöki Karok Európai Segélyalapjának munkatársa volt és az Europaischer Hilfsfond Magyar Osztályának ügyvezetője 1972–1996 között. A bajorországi Burg Kastl-i Magyar Gimnáziumot fenntartó Iskolabizottság elnöki és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség európai társelnöki tisztét is betöltötte. 1980-tól 1986 novemberéig a Német Szövetségi Köztársaság magyar főlelkészi feladatait látta el. 1981-ben pápai prelátusi címet kapott. 1987-től huszonegy éven keresztül a bécsi „Európa”-Club elnöke volt. Tevékenyen részt vállalt az OMC Könyvkiadó (Opus Mystici Corporis Verlag) apostoli munkájában és vezetésében annak megszűnéséig. Ausztriai magyar főlelkészként szolgált 1996 és 2005 között. Elnöke volt a budapesti Osztrák-Magyar Európa Iskola Alapítvány kuratóriumának. 1996-ban apostoli protonotáriussá nevezték ki. A magyar egyházért és kultúráért végzett munkáját 1997-ben Stephanus-díjjal ismerték el. A Collegium Pázmáneum szemináriumi tanácsának elnöke, gazdasági tanácsának tagja volt egészen a haláláig. 1972-től az irgalmas nővérek gumpendorfi anyaházában élt, ahol aktívan kivette részét a lelkipásztori munkából. Temetése 2011. június 15-én volt a nővérek Laab im Walde-i kolostorának temetőjében.
Cserháti Ferenc püspök a megemlékezésen úgy fogalmazott: a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében és húsvéti reménnyel jöttünk össze, hogy megemlékezzünk Valentiny Gézáról, születésének kilencvenedik évfordulójáról. Emlékezünk az ő nemzet és egyház iránti elkötelezettségére, hitére és az abból fakadó hűséges, kitartó szolgálatra, amelyet haláláig végzett. A főpásztor azért fohászkodott, hogy mindazok, akik hálával emlékeznek a prelátus jótékonyságára, az ő példájából merítsenek erőt és majdan példaképek lehessenek maguk is a következő nemzedékek számára.
Szentbeszédében Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi görögkatolikus püspök „Géza bácsi, az ember” alakját elevenítette fel. „Géza bácsiról, az emberről szeretnék elgondolkodni a Jó pásztor története alapján – kezdte visszatekintését az ünnepi szónok, akit Valentiny Gézához jó barátság fűzött. – A Biblia gondolatai nyomán keresem azt a titkot, ami volt, ami a szívünkben el nem múlik, ami most már az Isten örök országában él. Ezt a titkot úgy hívják: Valentiny Géza. Előttünk áll szép nagy alakja, széles mosollyal, kitárt karral – ilyen volt ő. Soha nem sietett, de nem is késett el. Nem kapkodott, de elmaradt munkája nem volt, mert átsugárzott rajta az emberségnek, az Istentől kapott méltóságnak az a jele, amire életében csak apránként jöttünk rá, amire most az emlékezés nyitja meg talán az ajtót” – folytatta Keresztes Szilárd. A továbbiakban kitért arra, hogy Valentiny Géza szerette az életet, nagyra becsülte a barátságot és elfogadta a szenvedést. Soha nem engedte, hogy a mindennapi gondok megbontsák egyéniségének harmóniáját. Számára az igazság az élet igazsága, az imádság csendje, a szenvedés megtisztító ereje volt. „Ha úgy érzem, hogy baj van, akkor tudom, hogy többet kell imádkozni” – idézte a prelátus szavait a szónok. Hozzátette: Valentiny Géza az imádságban találta meg azt a nyugalmat, amit az egyénisége sugárzott. „Sokan érezhettük úgy, hogy a barátunk, mert az akart lenni. Tudta, hogy Isten őt azért küldte, hogy sok embernek a megmentője, segítője, barátja legyen. Egyszer egy baráti társaságban valaki finoman megjegyezte, nem tartja helyesnek, hogy az európai segélyalaptól olyan papoknak is közvetít támogatást, akiket békepapoknak tartanak. »Hát igen – válaszolta pohár borral a kezében, szelíd mosollyal az arcán –, de a templom ázik be, nem a békepap.« Segíteni akart és nem ítélni” – hallhattuk a szentbeszédben. Végül beszédét Keresztes Szilárd ezzel zárta: Valentiny Géza élete tele volt bajokkal, betegséggel, de ő mindig tudta, hogy a jó- és a balsors, az élet és a halál, a szegénység és a gazdagság, minden Istentől van. Sorsa a halálban beteljesedett, és most már boldog, teljességgel, korlátozatlanul szereti Istent és szeret mindnyájunkat.
Ugyanezt a gondolatot, Valentiny Géza egyéniségének, emberségének jellemzését vezette tovább Smuk András, az „Európa”-Club elnöke az emléktábla leleplezésének ünnepi pillanataiban elmondott díszbeszédében. E jellemzésben így fogalmazott: Valentiny Géza figyelmes volt minden rászoruló iránt, igyekezett mindenkinek önzetlenül, áldozatosan segíteni. Tele volt hittel, energiával. Hirdette a katolikus vallás igazát, erősítette a lelkeket, de a világ dolgaiban is állást foglalt. Járatos volt a kultúra berkeiben. Érdekelte az irodalom, a művészet. Ismerte a nyugatnémet és az ausztriai magyar közösségi lét minden problémáját és nehézségét. Szívén viselte a Kastl-i Magyar Gimnázium diákjait és a cserkészeket. A cserkésztáborokban akkoriban több száz fiatal összegyűlt. Valentiny szívesen látogatta őket, és idővel ő lett a kedvelt Géza bácsijuk. A tábortűz körül magyar népdalokat énekelt velük. „Valentiny Géza és a többi müncheni magyar lelkész felkarolták és pártfogolták a cserkészek nemes célkitűzéseit Európában és az egész világban. Ezt jómagam is többször megtapasztaltam” – hivatkozott Cserháti püspök utóbb megjelent könyvére és személyes emlékeire Smuk András. Elmondta azt is: Valentiny Géza meggyőződésből vallotta Kodály Zoltánnal, hogy: „Magyarnak születni ma már nem lehet. Azt mindenkinek magának kell megszereznie. […] Magyar az, aki a magyar kultúra részese…” Talán ebből a felismerésből vállalta a Pázmáneum falai között otthonra lelt „Europa”-Club elnöki tisztségét 1987-ben és töltötte be azt 21 éven át, ez alatt több mint négyszáz programot szervezve – tette hozzá Smuk András. Visszatekintésében kitért arra, hogy a klubnak, noha nem egyházi szervezet, mintegy tíz püspök és főapát volt a vendége. A rendszerváltozás után szép számban fordultak meg az egyesület rendezvényein miniszterek, államtitkárok, nagykövetek és politikusok. Előadóik voltak az MTA elnökei, a magyar tudományos és szellemi élet képviselői. A magyar irodalom és színházi élet legkiválóbbjai, a magyar zene és folklór reprezentánsai léptek fel náluk. Nemegyszer látták vendégül a nyugati és a Kárpát-medencei magyarság képviselőit.
„Valentiny Géza elnöksége idején nem ok nélkül került be a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába és a Magyar Örökség Aranykönyvébe 2006. október 2-án a szöveg: »A bécsi Europa-Club hűsége 1956 szelleméhez magyar örökség.« A Magyar Örökség Díjat az MTA dísztermében ünnepélyes keretek között adták át; majd ugyanezen örökség jegyében nyújtották át az egyesületnek az Árpád fejedelem-díjat is” – magyarázta Smuk András. Végül felidézte Valentiny Géza elnöknek az „Europa”-Club 2003-as évkönyve előszavában jegyzett szavait: „Mi nem vagyunk felületesek, nem lázítunk, nem kínálunk olcsó és felelőtlen megoldásokat, hanem higgadtan, mindenki véleményét meghallgatva, elgondolásainknak teret adva tájékoztatjuk tagjainkat és így hozzájárulunk a nagy Európai Család kialakításához, melynek feladatát magunkénak tartjuk és magunkra vállaltuk.” Neki a baráti kézfogás, az együtt cselekvés adta a legtöbbet, így az évek során Valentiny Géza hozzám nőtt, szinte észrevétlenül – zárta szavait az „Európa”-Club jelenlegi elnöke.
Az emléktábla leleplezése előtt Varga János elmondta: Valentiny Géza megmaradt embernek minden nehézség ellenére, mégpedig nagyszerű embernek, olyan embernek, aki példát jelent, példát ad mindannyiunk számára. „Emberként mindig csendesnek, bölcsnek, derűsnek, szerénynek, ugyanakkor realistának ismertem meg, segítőkésznek, irgalmasnak, nagyvonalúnak. Kiemelt feladatainak végzésében a hangsúlyt mindig arra helyezte, hogy jót tegyen, a jó ügyet szolgálja” – e szavakkal méltatta a pazmanista prelátust az intézet rektora, majd Határ Győző Hűség című versével külön is tisztelgett előtte.
A Pázmáneum és az „Európa”-Club által közösen állított emléktáblát Varga János rektor és Keresztes Szilárd püspök leplezte le, és Cserháti Ferenc püspök áldotta meg. A megszentelő ima után Smuk András elhelyezte a táblánál az emlékezés koszorúját. Az ünnepség a bécsi Liszt Ferenc Kórus segítségével a Boldogasszony anyánk és a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Fotók: Miklós Tünde, Püspöki Apor
