Engem, mivel Münchenből jöttem, fél kettőkor vett fel Fóris Anikó és férje a landshuti pályaudvaron. A rosenheimi busz fél kettő körül már be is ért Landshut egy nagy, az Isar folyó és az óváros melletti parkolójába. A közösségből kb. 25 fő jött el a landshutiak nagy örömére. Anikó máris melegítő pálinkával és finom süteménnyel kínálta a vendégeket. A "bemelegítés" után én is köszöntöttem a látogatókat és invitáltam őket egy városnéző túrára.
Első és jelentős említésre méltó hely Trausnitz vára volt. 1200 körül kezdték el építeni, és sok híres művész, nemes ember, herceg és császár megfordult benne, a teljesség igénye nélkül: Walter von der Vogelweide, Tannhäuser, II. Frigyes császár. A vár a 16. századig jelentős volt, hiszen Alsó-Bajorország hercege itt székelt. Később kaszárnyaként, az 1831-es kolera idején kórházként, most múzeumként funkcionál. Sajnos az időnkbe nem fért bele, hogy megnézzük belülről, de a kilátás kárpótolt bennünket.
A magaslatról fél óra múltán ereszkedtünk le az óvárosba, ahol a méltán híres Szent Márton bazilika fogadott minket 130 méteres tornyával. Ez a templom azért híres, mert tornya a világon a legmagasabb téglaépítmény. Belső tere szintén érdekes, mert a 29 méter magasan lévő mennyezetet extra vékony oszlopok tartják. Megragadó látvány az 500 éves Madonna szobor, amit szokatlan módon ábrázolnak: sírva, egy tőrrel a szívében. Ugyanilyen híres a monumentális feszület, ami az oltár felett helyezkedik el. A rosenheimi társaságot szintén elkápráztatta a templom, de a hideg miatt indultunk is tovább, hogy találjunk valahol melegedésre alkalmas helyet.
Az óvárost átszelve megpillantottuk a szintén gótikus stílusjegyekkel bíró városházát, amely a híres landshuti esküvő menyasszonytáncának adott helyet 1475-ben. Akkor Georg herceg olyan fényes esküvőt szervezett menyasszonya, Hedvig lengyel királylánynak, hogy annak mai, négyévente fesztivál keretében történő felelevenítése vonzó és jeles program az ide látogatók és a helyi lakosság számára. Az esküvő akkor több napig tartott, manapság 3 hétig. Lovagi tornákat, ünnepségeket rendeznek szerte a városban, udvari bolondok vidítják az embereket. A szereplők természetesen korabeli ruhákban járják a várost és "Laho!"-val üdvözlik a turistákat. Tudniillik a "Hallo!" a hivatalos német köszönés, ezt megfordítva a Landshuter Hochzeit elnevezésre akarnak utalni.
A hűvös idő ellenére továbbindultunk a landshuti temetőbe, ahol körülbelül 150 magyar katona emléktáblája található. Hogy miért lettek ennyien itt eltemetve? Landshut 1944–45-ben katonai kórházzal rendelkezett. Itt ápolták a szövetséges magyar katonákat is. Sajnos sokan itt tértek örök nyugalomra. Rájuk egy közös imával emlékeztünk.
Az utolsó állomás a Rákóczi forrás volt a Rakocziweg végén. A legenda szerint Rákóczi segítségért sietett a francia udvarba és itt, Landshuton töltött egy éjszakát egy forrás mellett. Az akkori bajorok a Habsburg iga alatt nagy tisztelői lettek a rebellis magyar fejedelemnek. Ezért is volt számukra nagyszerű élmény, hogy ő pont itt, a Habsburg-katonák által védett vár közelében pihent meg – bátorságáról tanúságot téve. A forrás őrzi nevét és az emléktáblán a jelmondata is fel van vésve: "Cum Deo pro Patria et Libertatae!"
A városnéző túra után öt órakor kezdődött a szokásos magyar szentmise. A vendégek adták a zenei szolgálatot. A szentmise után a közösségi teremben egy közös hidegtálas vacsora várta a jelenlévőket. A magyar borok, pálinkák és ételek jó hangulatot adtak a további beszélgetésekhez. János atya megköszönte a landshuti közösségnek a kedves fogadtatást és a rosenheimieknek ennek az elfogadását. A találkozó nagyon jól sikerült. Júliusban a meghívás viszonzásaként a vendégek látják vendégül Landshut közösségét.
