Kovács András szüleivel 1945-ben jött el Magyarországról. A Balaton környékén üdültek, amikor kapták az értesítést, hogy ne menjenek vissza, inkább Ausztriába. Először itt próbáltak meg boldogulni néhány hónapig, szűk egy évig, majd München környékén, Miesbachban éltek 2 évet. András itt járta az elemi iskola első két évét. Édesapja beszélt angolul, így tudott munkát találni ezekben az években. Miesbachból Párizsba, majd Lyonba kerültek. Ott hajóra szálltak és eljöttek a rokonok után Argentínába. Édesapja éjjeliőrként kezdett dolgozni, aztán fokozatosan léptették elő csoportvezetővé, majd villanyszerelőként is dolgozott. Nehéz volt mérnökként, vezető katonatisztként ilyen munkákat elvállalni, de nem volt más választása. Andrásnak itt – már 12 évesen - újra kellett kezdenie az általános iskolát, mivel nem tudott spanyolul. Otthon csak magyarul beszéltek egymással.
Buenos Airesből Mar del Plataba költöztek 4 évre, majd mindig oda mentek tovább, ahol az édesapja munkát kapott. Legközelebb Córdobába kerültek, pontosabban Alta Graciaba. András itt fejezte be a gimnáziumot és végezte el az egyetemet, gépész-elektromérnökként. Feleségét is itt ismerte meg. Két évet dolgozott Argentínában, majd egy munkahelyi ösztöndíjjal Németországba ment a feleségével.
Innen Svájcba mentek tovább, ahol hat évet dolgozott. Erre is szívesen emlékszik vissza, az emberek modorára, egymás tiszteletére. Műszaki tervezés után itt kezdett el kereskedelemmel is foglalkozni és gyermekei is itt születtek.
Szülei hiányolták az unokákat, így hazaköltöztek Argentínába, onnan 4 évre Brazíliába, Sao Paoloba, majd vissza Argentínába, Buenos Airesbe. Itt 17 évig volt András mérnök, tanácsadó és nyelvtanár is egyben. A hét országból nem csak a munkatapasztalatot, hanem a nyelvet is sikerült elsajátítani, András 5 nyelven beszél folyékonyan.
Buenos Aires után visszaköltözött Córdobába, a szülői házba édesanyjához, akitől azóta megörökölte a házat.
Mielőtt eljöttem onnan, még egy kört tettünk a házban, ahol megmutatta, miket készített még, fa bútoroktól kezdve családfáig. Mutatott egy képeslapot is, amit a nagyapja kapott a feleségétől 1914 karácsonya alkalmából a fronton. Nagyapja épségben került haza a háborúból a képeslappal együtt.
„Szeretett jó Kovim,
a nehéz megpróbáltatások közepette ez a kép intse türelemre, aki érettünk szenvedett és meghalt, feltámadott és soha el nem hagy bennünket. Ez tegye tűrhetővé a tőlünk való távolságot a szent ünnepek alatt fogunk imádkozni mindnyájan.
Forrón szerető felesége, Olga”
1914. december 24.
Nem mindennapi utazásban volt részem ezen a délutánon, miközben hallgattam Andrást, aki humorával, előadásaival és keze munkáival nagyban hozzájárul a Córdobai Magyar Kör életéhez. Ezúton is köszönöm a lehetőséget.
