Genfi ösztöndíjasként Zürichben a 11. Magyarház Napon

/ Knoll Petra /
knoll.petra képe
Idén szeptember 8-án, szombaton rendezték meg a már hagyományosnak számító zürichi rendezvényt, a Magyarház Napot, melyet természetesen a Svájci MagyarHáz Alapítvány hívott életre. Számos kint élő magyar, valamint érdeklődő svájci élvezte a színes és változatos programokat. Legnagyobb szerencsémre magam is részt vehettem ezen a nagyszabású eseményen.
Ejtőzés ebéd utánJáték a szabadbanMarha Jó PörköltSzékelyföldi Legendárium

Előző nap érkeztem a helyszínre, ahol rögtön belecsöppentem a munka sűrűjébe. Színpadrendezés, díszítés és teremrendezés várt. Az idő viszont gyorsan telt, mert hihetetlenül lelkes és csupa szív emberekkel találkoztam, akik mind azért érkeztek, hogy a másnapi esemény zökkenőmentesen megvalósulhasson. Már itt láttam, hogy a szervezőknek igazi szívügye ez az esemény; és ezt a másnapi munka csak megerősítette. Kora reggel érkeztünk és csak hajnalban távoztunk.

 

Több helyszínen élvezhette a nagyérdemű a műsorokat. A nagyteremben például több festő kiállított műveit csodálhatta meg a publikum, a szabadban pedig egy vásári forgatag fogadta az oda látogatókat. Voltak, akik saját készítésű portékát árultak, többen igazi magyar klasszikusokat főztek, mint például gulyás vagy marhapörkölt. Természetesen nyalánkságokban sem volt hiány, óriási kürtöskalácsokkal készültek a budapestiek, a cserkészeknél pedig házi süteményeket lehetett kapni. Ezen kívül volt még néptánc-előadás, harcművészeti bemutató, filmvetítés és még sorolhatnánk. Az est fénypontja természetesen a táncház és a diszkó volt, ahol felcsendültek régi magyar dallamok is mindenki legnagyobb örömére. 

Jómagam a Magyarház sátrában segítettem munkámmal a rendezőknek. Itt lehetett például leadni az adományokat az Iskolatáska Erdélybe jótékonysági akció támogatására. Több irodalmi művet is meg lehetett vásárolni nálunk, méz vásárlásával pedig egy magyar falusi iskolát lehetett támogatni. Délután agyagozással vártuk a gyerekeket, de természetesen voltak vállalkozó kedvű szülők is, aki nem féltek bepiszkolni a kezüket.

Remélem, jövőre is ott lehetek ezen a nagyszerű rendezvényen. Megtisztelő feladat volt ennek a remek szervezetnek a munkáját segíteni.