Táncház Los Angelesben
Minden hónapban egyszer lehetőségünk nyílik táncházat tartani a helyi közösségnek. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre többen vesznek részt az alkalmakon.
Havonta egyszer lehetőségünk nyílik táncházat tartani a helyi közösségek számára, és örömmel tapasztaljuk, hogy egyre többen vesznek részt az alkalmakon. Eleinte a cserkészek szervezésében zajlott az esemény, majd meghívtuk a Magyar Iskola diákjait és szüleiket, valamint a Kárpátok Táncegyüttes tagjait is.
Nagyon jó látni, hogy a fiatalok a szüleikkel táncolnak, és magukkal hozzák barátaikat, ismerőseiket. A táncház kiváló lehetőség a közösségépítésre és az ismerkedésre, ezért reméljük, hogy a csapat ezáltal még jobban összekovácsolódik, és a tagok egymás támaszai lesznek a mindennapokban is.
A táncház menete általában a következő: ha vannak gyermekek, akkor gyerektáncházzal kezdünk, majd egy hosszabb felnőtt tánctanítás veszi kezdetét. Az idei évben felcsíki táncokkal kezdtünk el foglalkozni, amely tökéletes választás volt a gyerekek számára is, hiszen gazdag tánckultúránknak köszönhetően minden korosztály talál benne magának megfelelő lépéseket és játékokat.
A tánctanítást énektanulás követi, amelyet a Kürtőskalács népzenei banda tesz még színesebbé. A négytagú zenekar lelkesen sajátítja el az új dalokat, és reméljük, hogy az év végére már az ő muzsikájukra is táncolhatunk.
Tehetségüknek köszönhetően sokszor más tájegységek dalait is megtanulhatjuk és közösen elénekelhetjük. Az énektanulás után következik a kötetlen tánc, ahol gyorsan átismételjük a tánctanításon tanult figurákat, felelevenítjük a régebbi lépéseket, majd szabadon, improvizálva táncolhatunk a zenére.
Csodálatos látni a résztvevők fejlődését és egyre magabiztosabb táncukat. Reméljük, hogy sikerül átadnunk nekik azt a táncszeretetet, amit mi is tanárainktól kaptunk.