BÚÉK Bocskai Filmklub
A Bocskai Filmklub második évadát egy dokumentumfilmmel kezdtük, szép, nemes életutat bemutató történettel. Nem meglepő, hogy inkább az idősebb korosztályt érdekelte Czene Ferenc élete. Az új év eleji jó hangulatot fokozva, a humoros és aktuális körképet festő BÚÉK-kal elsősorban a fiataloknak szerettünk volna kedvezni. Hiszen a történet, a nyelvezet hozzájuk áll közelebb.
“Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket.“ - ez a néhány gondolat pont elég arra, hogy felkeltse vagy ne az érdeklődést. De mi rásegítettünk azzal, hogy hirdettük, reklámoztuk az eseményt és természetesen magát a filmet. Mert ma ez így megy. Így kell. Így dukál. Így van nagyobb esély a sikerre. Mert a film sikere a mi sikerünk is, ha tetszik a film, akkor jó volt a Bocskai Filmklub és újra eljönnek, vagy még jobb, másokat is invitálnak, hoznak magukkal. Ha többen vagyunk, és sikeres a Bocskai Filmklub, jók vagyunk, mi az esemény szervezői. Vajon tényleg ez a lényege?
Fontos része az egésznek, az nem vitatható, de az igazi értelmét az adja, hogy kikapcsolódásra vágyva, programok ezrei között válogatva, ujjunkkal végül egy magyar programra mutatva, saját belső igényünknek engedve is tudjunk örülni a gondolatnak, hogy a választott magyar eseményen rég látott barátokkal találkozhatunk, néhány szót válthatunk. Ami a szervezés munkájának gyümölcsét illeti, az a film alatti egyre felszabadultabb nevetést hallva, a villany felkapcsolása után pedig a mosolygó arcokat látva ért be. És ez mindennél fontosabb!
Szórakoztató és elgondolkodtató történetként vezettem fel a filmet. A végén pedig a derült arcokat látva, megkérdeztem kinek lenne mersze utánuk csinálni. Természetesen költői kérdésemre nem vártam választ, de nagyon jó volt a sokatmondó mosolygó arcokkal szembenézni. Mert a film üzenethordozó jellege megkérdőjelezhetetlen.
A szervezés fontos része a helyszín. Amerikában különösen az. Otthon sokkal egyszerűbb, a kisebb távolságok miatt és azért mert az épületek rendeltetése, helye adott.
Clevelandben nincs egy épület, nevezzük Magyar Háznak, amely bármely magyar szervezet, bármely kulturális eseményének otthona lehet, ezáltal jól kikövezett út válhasson az oda vezető ösvényből. Nem elmarasztalás ez, csupán indoklása a szervezési izgalmak fokozódásának, amikor új helyszín után kell nézni, ahol még nem voltak, amit nem ismernek. És mi ebben a cipőben futottunk neki az új évnek. A választásunk a John Carroll Egyetem, szuper audio-vizuális termére esett. Ezúton is köszönet a segítségért Pereszlényi-Pintér Márta egyetemi tanárnak.
Nem csalódtunk hiszen a terem kényelmes amfiteátrum, kiváló képpel és hangzással. A teljesebb mozis hangulat érdekében popcornnal, pereccel és vízzel is kedveskedtünk.
Miután összepakoltunk, és hazaindultam fáradt elégedettség lett úrrá rajtam, és végigmosolyogtam a Breckswille-be vezető utat. Visszapörgetve az est történéseit, mindegyre a film alatti felszabadult nevetés csengett vissza fülemben, a meglepett mosolygó arcok képe, amikor a színes poharakba előre elkészített popcornt meglátták, a következő filmről kérdező fiatal srác arca. Legkedvesebb emlékképem mind közül az maradt, hogy nem ürült ki pillanatok alatt a terem, ahogy a moziban szokás, hanem maradtak kicsit beszélgetni, reagálni a filmre, megköszönni, együtt lenni.
