Ki gondolta volna, hogy csaknem tizenkétezer kilométerre Magyarországtól, március elején a szüreti kavalkád kellős közepébe csöppenhet? Márpedig én így érkeztem meg március 6-án délután Argentína nyugati régiójában található városba, Mendozába. Szerencsém volt a kéthetes ünnepségsorozat utolsó programjait egyszerre megismerni, és átélni a város legnagyobb szenzációját, valamint a nyár utolsó napjait.
A Vendímiára való felkészülés már előző év novemberében elkezdődik, hogy márciusra minden kész legyen. Ekkor kezdik el próbálni a színházi előadást, amit a város melletti görög amfiteátrumban adnak elő, illetve ahol megválasztják majd az adott év szüreti királynőjét, avagy spanyolul „La Reina de la Vendímia”.
A szüreti hangulatot már a hét elején lehet érezni, szabadtéri mulatságokat rendeznek, ahol például borvörösre színezik a szökőkutak vizét. Ezek után péntek délután lezárják a város főutcáját, amely San Martín nevét viseli. Sötétedés körül, 7-8 óra magasságában megérkeznek az "este csillagjai", a már fent is említett királynők, akiket hagyományőrző csoportok kísérnek tradicionális öltözetben, lóháton vagy szekéren. A felvonulás célja az általuk képviselt régió bemutatása, megismertetése a helyiekkel és természetesen a turistákkal.
Kihasználva a modern világ előnyeit, ma már a királynő és kísérete kamionon vonul, amit az ünnephez méltóan díszítenek fel. Menet közben szőlőt, egyéb gyümölcsöket, akár sárgadinnyét, diót, mogyorót osztogatnak. Lelkesen gyűjtögettük az elemózsiát mi is a mendozai magyar fiatalokkal.
Másnap immár hivatalosan is képviselhettem a helyi magyar közösséget a „Hungría en Mendozát”, egy hivatalos reggeli keretein belül, amelynek argentin neve: „Desayuno COVIAR” (Corporación Vitivinícola Argentína- Argentín Borász Egyesület). Ez az esemény a helyi bortermelés miatt fontos, állami és gazdasági képviselők is részt vesznek rajta, így jómagam is találkozhattam Mendoza polgármesterével, Ulpiano Suárezzel.
A program részeként, az esti menet új erőre kapva megfordul, táncolva és énekelve indul vissza a tegnapi útvonalon, ezzel érintve a fent említett reggelinek helyet adó épület teraszát is. Örömmel tapasztaltam, hogy a helyi bevándorló közösségek is csatlakoztak a menethez, főként Bolíviából, Peruból vagy Brazíliából.
Az ünnepség és egyben a hét legfontosabb eleme a már említett színházi előadás a város melletti domboldalon. Ezrek és ezrek kíváncsiak minden évben az aktuális darabra, így aki már nem tud jegyet venni, az a televíziós közvetítéseken keresztül követheti figyelemmel.
Az előadások bár formájukban eltérőek lehetnek, úgy gondolom témájukban egyszerre azonosak is: a bor szeretete, az élet öröme, a helyi közösségek hagyományainak megünneplése és a nyár elbúcsúztatása. Remélem, a fentiekből is látszik, hogy némi törődéssel és odafigyeléssel, mekkora lehet egy hagyomány közösségformáló ereje.
