"Tánc a ködben"

Egy csepp Kárpát-medence Bristolban

/ Balogh Melinda /
balogh.melinda képe
Hatodik évébe lépett a bristoli DunAvon Táncegyüttes. Tavaly ünnepelték öt éves fennállásukat, melyet jubileumi gálaműsorral zártak. Nagy dolog, hogy a szakmailag színvonalas működés mellett olyan szoros baráti kapcsolatok tartják össze a csapatot, ami példaértékű.
DunAvon Táncegyüttes próbája

Öröm volt belecsöppenni ebbe a közösségbe, melynek tagjait - mint a rövid ismeretséget követően megtudtam - Erdélyből, Vajdaságból, Dunántúlról, Palócföldről, Kiskunságból sodort össze a szél.

Szeptember közepén kezdtem meg munkámat a DunAvon-ban Radics Ádám mellett, aki az alapítás óta vezeti az együttest és egyben mentorom is. Az idei év fő céljaként a közösségépítést tűzte ki, így az elkövetkezendő időszakban nagy hangsúlyt fektetünk a táncházakban népszerű táncos anyag fejlesztésére.

Népdalénekesként szívügyemnek tartom, hogy a tánc mellett szerepet kapjon az éneklés, ezért a szeptemberi alkalmakon már kezdetét vette a népdaltanítás, ami minden táncpróba szerves része lesz ebben az évben.

A DunAvon Táncegyüttes kezdetek óta fontosnak tartja, hogy az együttes működése mellett közösségi események is megvalósuljanak, amihez újabb érdeklődők tudnak csatlakozni. Az idei évad első táncházát október 11-én tarják „Tánc a ködben” címmel Bristolban a St. Patrick's Catholic Church helyszínen tartanak. Az esemény gyermek táncházzal kezdődik, melyet tánctanítással egybekötött felnőtt táncház és folk kocsma követ. Ezen az estén a Foltone Productions muzsikál.

Az eseményhez tartozó link: https://www.facebook.com/share/1BTAXujxhU/