Tábor van!!!
Az első nagy megmérettetésem. Június 13-án érkeztem Ann Arbor-ba, ahol az ösztöndíjam első négy hónapját töltöm. Tíz nappal az érkezésemet követően a mélyvízbe kerültem, a Csipke Táborba, amit immáron tizenegyedik alkalommal rendeztek meg a Michigan állambeli Pickerel-tónál, Sauk Valley táborhelyen, amely az Irish Hills domborulatain belül található. A hely maga lenyűgöző és nagyon békés.
A tábor egyaránt szól kicsiknek és nagyoknak. Amikor 11 éve elkezdték, még csak pár gyermek volt, de mára ez megváltozott. Leginkább a szülőknek volt meghirdetve, akik ezen a héten tanulhatták meg különböző tájegységek táncait és együtt élvezhették az esti táncházakat és élhették meg kötetlenül a magyarságukat ebben a közösségben. A tábor annyira kinőtte magát az elmúlt évek alatt, hogy idén több mint 60 gyermek vett részt. Körülbelül 160 fő volt ott a táborban, de nem csak a környékről jöttek a résztvevők, hanem Amerika minden részéről. A tábor fő szervezője Salamon József és felesége Andrea. Nagyszerű munkát végeztek egész héten, és nagyon hálásak lehetünk érte, hogy évről évre áldozatos munkával lehetővé teszik, hogy az emberek eljöjjenek ide és együtt legyenek.
Napközben a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat tartottak, illetve táncpróbákat és zeneoktatást. Az én feladatom az volt, hogy ebben segédkezzek napról napra. Korcsoportok szerint voltak felosztva a gyerekek és párhuzamosan zajlottak a foglalkozások. Míg a legkisebbek kézműveskedtek, addig az eggyel nagyobbak táncórán voltak, a legnagyobbak pedig zenei oktatáson vettek részt, majd cseréltek. Mindenkinek lehetősége volt mindent tanulni. A foglalkozások délelőtt 10 órától délután 1-ig, majd 4-től 6-ig tartottak. A zenei oktatásért a zenekar tagjai voltak a felelősök, akik kis csoportokban tanították napközben a muzsikálni vágyó fiatalokat és felnőtteket egyaránt.
Mindezek alatt, a felnőtt korosztálynak is táncoktatás volt. A héten bukovinai és szilágysági táncok voltak órarenden. A táncoktatásért Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili felelt a felnőtteknél. A gyerekeknél pedig Kádár Ignác és Baranyai Barbara voltak a néptánc oktatók. Nagyon szép munkát végeztek mindannyian, ami a gálaesten meg is mutatkozott.
Az estéket mindig táncházzal zártuk. A kicsikkel kezdődött; itt a gyerekek is beállhattak a zenekarba muzsikálni. Ez számomra egy nagyon nagy élmény volt, hogy láthattam a fiatal tehetségeket a „nagy bandával” együtt zenélni. Nagyon jó lehetőség ez számukra, hogy így is kipróbálhatják a tudásukat. Mindenki nagyon ügyes volt és nagy-nagy szeretettel zenéltek.
Miután a kisebbek nyugovóra tértek, kezdődhetett a felnőtt táncház. Szavakba nem lehet önteni, mekkora élmény volt látni azt, hogy a kint élő magyarok mennyire élvezik és mekkora szeretettel táncolják a néptáncot.
Nagyon lenyűgöző volt ahogy egy-egy idősebb ember is felállt és táncolta a legényest. Mintha újra a fiatalságukat élnék meg szeretett hazájukban. Amikor ezeket láttam akkor tudtam, hogy jó helyen vagyok és egy nagyszerű közösséget sikerült itt összehozniuk. Náluk ez a tábor olyan, mint a szilveszter. Minden évben ezt várják és innentől kezdődik az új év. Csodálatos volt és szívet melengető érzés, hogy azok az emberek, akik valamilyen úton módon elhagyták a hazájuk, kényszerből vagy más okok miatt, mégis itt vannak együtt és a magyarságukat ünneplik.
A jó hangulatért a Bazseva zenekar felelt a héten. Teljes mértékben helyt álltak minden este. Ahogy egy jó táncházhoz illik, hajnalig ment a muzsika. A zenekar tagjai: Nyitrai Tamás – hegedű, Mihó Attila – hegedű, Papp Endre – brácsa, Bognár András – nagybőgő, Szabó Daniel – cimbalom, vendég zenész: Bede Péter – szaxofon. Mellettük a Dűvő zenekarból Hrúz Dénes és Szabolcs tették tiszteletüket és emelték a hétköznapok és estek hangulatát. Önkéntes alapon pedig a Gyanta zenekar Kanadából segédkezett a délelőtti táncoktatásoknál és egészítették ki a zenekart az esti táncházakban. Tagjai: Magyar Kálmán Jr. – hegedű (furulya oktatás), Garda Levente – brácsa, Krasznai Attila – nagybőgő. Valamint az Életfa együttesből Hajdú-Németh László – brácsa, Horváth C. József – hegedű és Hajdú-Németh Ildikó, aki a gyermekek hangszeroktatását koordinálta.
Amit összehoztak a zenészek estéről estére a táncházakban az egyszerűen zseniális volt. Moldvait szaxofon kísérettel hallgatni és arra táncolni leírhatatlan érzés volt. Végig mosolyogtak, nevettek. Jó hangulatban teltek a táncházak és látszódott rajtuk is, hogy élvezik a muzsikálást. Szívvel lélekkel ott voltak. Megtiszteltetés volt őket egész héten hallgatni.
Nagyon sok élményben volt részem a több mint egy hét alatt. Érdekes történeteket hallhattam, hogyan kerültek ki egyes emberek ebbe a távoli országba és hogyan élik meg a hétköznapokban a magyarságukat. Majdnem mindenki magyarul beszélt, amit nagyon jó volt látni, hallani, hiszen még a gyerekek is ezen a csodás nyelven beszéltek egymással. Sokan odafigyelnek rá, hogy otthon magyarul beszéljenek gyermekeikkel, ami nagyon fontos ezekben a korai években, hogy később ne veszítsék el a magyar nyelvtudásukat.
Amikor megpályáztam ezt az ösztöndíjat, nem hittem volna, hogy ekkora élményekben lesz részem, hogy magyarként külföldön hogyan élhetem meg a magyarságomat, a hazaszeretetemet. Volt egy elképzelésem, de ezt az élményeim teljesen mértékben felülírták. Ebben a közösségben mintha otthon lettem volna. Nagy szeretettel és barátsággal vettek körül.
Hallani ahogy jóízűen nevetnek, kacagnak az emberek és élményeiket osztják meg egymással felbecsülhetetlen volt. Vannak, akik ebben a táborban látják egymást viszont évről évre, ezért olyan a Csipke, mint egy nagy családi találkozó.
Tábor elején idegenként kerültem be ebbe a közösségbe, de a hétvégére már ismerősként, barátként távozhattam. Ami itt történt ezen a héten, az maga volt az álom. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy a részese lehettem ennek. Remélem a jövőben még visszatérhetek.
Sok sikert kívánok a további táborok szervezéséhez és sikerüljön fenntartani a magyarságot ilyen módon ezen a távoli helyen is!
Videók:
