A Regensburgi Konzuli Magyar Iskola és Óvoda meghitt, családias hangulatban tisztelgett a ’48-as hősök emléke előtt. A gyerekek megtapasztalhatták, hogyan készül Magyarországon egy diákműsor a témában, miként kell átérezni a múlt szellemét. A konzuli iskolában az oktatás részeként már hetek óta nagy volt a sürgés-forgás a márciusi emléknap miatt. Az oktatók történelmi, irodalmi leckéket adtak át a tanulóknak, akik a háttértudás elsajátítása után kiélhették kreativitásukat is, hiszen a felkészülés részeként nem maradhatott el például a kokárdaszínezés és -készítés. A nagyobbak továbbá verset tanultak, az óvodások megismerkedtek a magyar zászlóval, a címerrel, a huszárokkal és saját zászlót készíthettek maguknak a saját tenyerük mintájával, amit a műsor alatt büszkén lengettek is.
Az előadás negyedórás volt. Bár Petőfiéket a zord idő sem tántoríthatta volna el, mi azért nem tettük ki a kicsiket a szél és az eső káros hatásának, így bent, fedett térben zajlott a megemlékezés. Talán jobb is volt így: a folyosó visszhangja csak felerősítette a gyerekek hangját és ezzel az ünnepi hangulatot is. A nyitány a 12 pont ismertetése volt, amelyet a Nemzeti dal követett. A tanulók először elszavalták Petőfi sorait, kórusban zengve a refrént. Ennek a résznek a csúcspontja nem volt más, mint a három darab 4-5 évest látni, ahogy kis rásegítéssel, de önállóan kiabálják miszerint: „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”. A prózai előadás után a Kormorán együttes feldolgozását hívva segítségül, el is énekeltük Petőfi költeményét, és az éneklésbe már a közönség is beszállt, szinte öntudatlanul. Az egy célért való kiállás és a közös versszavalás már csak ekképp fokozható: közös énekléssel. Hatalmas erő van a dalban, az énekben. Még a legkisebbek is átszellemültek, hiába nem értették még, hogy mi történik körülöttük. Az egyik kislány a lelkesedését kis zászlója lengetése közben táncolással fejezte ki. És ez a fajta lelkesedés szükséges ahhoz, hogy a március 15 iránti tisztelet elraktározódjon gyermekeinkben, és később, felnőttként, ők adják tovább azt. Így él tovább a hagyomány, így nem fogunk megfeledkezni hőseinkről, még külföldön élve sem. Mert akire emlékeznek, örökké élni fog.
A Nemzeti dal után tovább fokozni már nem nagyon lehetett az emléknap hangulatát. Ám egy diák még így is, hősiesen megpróbálta azzal, hogy a kezébe adott Pesti Hírlapból idézett szöveget igazi forradalmár hangon olvasta fel.
A műsort a Himnusszal zártuk. A Regensburgi Konzuli Magyar Iskola és Óvoda kis közössége együtt énekelve ismét megmutatta: nem számít, hol élsz. A közös éneklés, a közös eszme, a hagyományok egy csettintéssel előhívják az emberből a magyart. Még az sem baj, ha Németországban nem érti senki, miért viselsz kokárdát a kabátodon március 15-én.
